Aszfalton, de erdőn keresztül is többféle útvonalon megközelíthető, kevéssé forgalmas, a zöldbe borult fák árnyékában a hűsítő, friss, tiszta levegő – sétálók, túrázók, kocogók, biciklizők Mekkája. És mintha javult volna a helyzet abban a tekintetben is, hogy az út menti zöldben piknikezők, kiruccanók gépkocsijából nem bömböl a zene, szemetet sem nagyon látni a tűzhelyek körül, majd’ minden feltétel adott, hogy a betonrengetegből kiszabadulni akaró városi lakos néhány kellemes órát tölthessen el a természetben, a mozgást igénylő kedvére sportoljon, a gombász az erdőben barangoljon.
A bajok ott kezdődnek, amikor kiérünk Sugásfürdőre, és mondjuk fáradtan, szomjasan meginnánk valamit. A borvízforrásból éppen csak csepeg a víz, de legalább van idő eldiskurálgatni a sorban állókkal, hogy miért is nem folyik, bezzeg régebben... De ha nincs, hát nincs, meginna az ember egy sört is – ha éppen lenne, hol. Egyik vendéglátó-ipari egység megbízható módon mindig zárva, a másik csak alkalomadtán, ha éppen lefoglalták. Amúgy profi, a vendégekhez előírás szerint, tisztelettel viszonyuló pincérek szolgálnak fel, jól is esik a hideg sör, csak meg ne éhezzen a turista, mert akkor ismét bajban van: a konyha ugyanis nem mindig működik.
De tegyük fel, hogy e hedonista élvezetek helyett a kiránduló inkább lazítana egyet. Például A borvíz útja program részeként épült üdülőközpontban, mert megvan azért annak a varázsa, ha a túra, az erdőjárás, a biciklizés után beül a medencébe felfrissülni, lazítani. De csalódnia kell: a központ zárva. Benézne az ugyancsak most felújított fürdőépületbe, hadd lássa, milyen a kádas fürdő, tán ki is próbálná – az ajtó zárva...
Mit tegyen hát? Fel a nyeregbe, hűsít majd a szembefújó szél, van a városban elég vendéglő, ha már a turisztikai központban mindent lehet, csak enni, inni, pénzt költeni nem...