Végveszélyben vergődnek a nagy bevásárlóközpontok: a kis boltok és az őstermelők miatt. Egyre több lakótelepi üzletecske fojtja meg a piacot. Olykor gyanítható, hogy egy-egy egész család áll az ilyen vállalkozás háta mögött.
– Sajnos, eszköztelenek vagyunk – mondja a szóvivő. – Egyik nap bezár az egyik, másnap három nyílik meg helyette. Mindig két lépéssel előttünk járnak.
Vannak, akik közös EU-s szabályozás után kiáltanak, vannak, akik elkeseredett akciókban, például másfél sávos útlezárásban látják a megoldást. Hány plázának kell még lehúznia a redőnyeit, feladni a többhektáros beépített kulturális örökségét, hogy történjen valami ebben az ügyben?
– Nem tudom – mondja a szóvivő.
Odáig fajult a dolog, hogy van, aki nyíltan vállalja a kiskereskedést. Szarvas Jóska és Szarvas Jóskáné céget jegyzett be hivatalosan és tudatosan. És nyílt titok, hogy együtt dolgoznak a családi házuk udvarán nyílt boltban. Szarvas szerzi be az árut a termelőktől. Szarvasné meg továbbterjeszti a vásárlóknak. Itt van a mobilszámuk, a Facebook-oldaluk, a gyerekeik iskolájának címe és a nagymamájuk skype-ja: a kedves öntudatos olvasó ezek segítségével tudja őket zaklatni.
Szarvasné egy kasszagép és egy pult mögött húzódik meg, és onnan csinálja ezt. De az egész mögött egy keresztapa húzódik meg, aki a kirakatrendező és a pityókakezelő. A vásárlók pedig minden hét végén ellepik a környéket, közlekedni sem, parkolni sem lehet tőlük.
– Csak dudálni tudunk, határozott törvények hiányában mást nem tehetünk – mondja a szóvivő.
Villák, nyaralók és kastélyok maradnak befejezetlenül, bankszámlák között fütyül a szél, családok mennek tönkre, testvérek esnek egymás torkának. Megtelnek az elárvult plázacicusokat befogadó menhelyek.
– Szükség esetén a tudományegyetemek is vállalják a plázacicusok befogadását – mondja a szóvivő.
De ott van a Kilin néni esete is. A múlt héten több áruház-tulajdonos ismét látni vélte Kilin nénit, akit már régebb őstermeléssel gyanúsítanak.
– Bizonyítékok hiányában még nem vagyunk biztosak benne, hogy őt, az őstermelőt láttuk – mondja a szóvivő.
Kilin néni illatos lestyánt árul a piacon; medvehagymát, tárkonyos napsugarat, mézeskalácshoz való mézet, kalácsot. És folyamatosan betart a nagy üzletláncoknak.
Róla tartják azt, hogy ő árulja a mosatlan murkot. Nem mossa meg a murkot, hanem csak úgy, a rászáradt földdel együtt árulja, és a murok így akár hónapokig is eltartható. Ezt a régi trükköt még sokan csinálták. A tartós muroknak pedig előreláthatatlan hatásai lehetnek: az emberek a pincében, homokban rejtegetik, sokszor tavaszig. Ezalatt pedig nem vásárolnak mosott murkot a plázában.
– Egyedül egy tudatosító kampány segíthet, mást nem tehetünk. A pedagógusaink kezében van a labda – mondja a szóvivő.
Az őstermelők egyébként attól sem riadnak vissza, hogy leszedik a kertben a fuszulykababot, és csak úgy, ahogy van, minden vegyszer nélkül – únzsenír – maguk viszik ki a piacra. Jól meg vannak szervezve. Kilin néni egyedül annyi kárt okozott az áruházaknak, mint mások összesen együttvéve. Az ellene tüntető tönkretett plázásokkal pedig egyszerűen szóba sem állt: a hátsó ajtón ment ki a csűrből. A hatóság ott állt a közelben, nézte, ahogy őstermel és árul, de nem mert közbelépni.
De az emberek is hibásak: nem mennek ki a plázába, hanem betérnek az első sarki boltba. Képesek egyszerre csak keveset venni, ahelyett, hogy nagy mennyiségben vásárolnának. Megvesznek mindenféle zamatos, kis gyümölcsöt, és a szép, kerek, garantáltan zamatmentes áru ott rohad el a polcokon.
– Be kell látnunk, hogy nem sokat tehetünk – mondja a szóvivő. – Kevesen vagyunk: alig egypáran uraljuk a világpiacot.
