Egy memorandumról van szó, melyben „az állami hatóságok támogatását kérik a számbeli kisebbségben lévő románok kultúrájának és nemzeti identitásának megőrzéséhez”.
Eddig minden rendben. Bármely közösségnek joga van támogatást kérni, ha a kulturális, etnikai identitás megőrzéséről van szó. Annál inkább, ha ez a közösség kisebbségben van. A magam részéről mindig is kiállok támogatásuk mellett, lett légyen szó románokról, magyarokról, romákról, szászokról vagy tatárokról. Mert így természetes.
Az érdekes rész csak ezután következik. A Kovászna, Hargita, sőt, Maros megyei románok ezen képviselőinek, akik a román közösség nevében beszélnek, melyet állítólag képviselnek, nincs nevük. Ők „egy csoport”. A „románok” önhatalmúlag kikiáltott véleményvezérei és szószólói. Olyan románoké, akiket senki sem tud megkérdezni, hogy tényleg úgy éreznek-e, ahogy az le van írva, és képviselik-e őket ezen személyek. Én, akinek legutóbbi személyi igazolványát   Csíkszeredában bocsátották ki, kijelentem, hogy nem. Ezúttal is csak a saját nevemben beszélek, bár tudom, hogyan gondolkodnak és éreznek a térségbeli románok. Azok, akik végzik a dolgukat, akik magyarul és románul is ugyanolyan tisztelettel köszönnek, és akiket szintén tisztel az a vegyes társadalmi csoport, melyhez a térség természetéből fakadóan tartoznak.
Nem azokról van szó, akiknek van idejük memorandumokra és a kedélyek szítására, hanem azokról, akik a több­etnikumú társadalom szellemében nevelik gyermekeiket, és akik tudják, hogyan kell a jogaikért és a nemzeti identitás megőrzéséért küzdeni.
„Azt kérjük Románia Elnöki Hivatalától, Parlamentjétől és Kormányától, dolgozzanak ki egy különleges stratégiát e közösségek támogatására és megőrzésére, továbbá a kovásznai és hargitai románok exodusának megállítására.
Hozzanak létre egy főosztályt, mely elősegíti a központi közigazgatás és a román civil társadalom kapcsolattartását. Nevezzenek ki egy elnöki, illetve egy kormányzati tanácsadót, akik figyelemmel kísérik a számbelileg kisebbségben lévő román közösség helyzetét, és rendszeresen jelentéseket készítenek erről, valamint állami költségvetésből finanszírozzák a térségbeli kulturális, egyházi és civil egyesületek és alapítványok által előterjesztett projekteket.”
Miről is beszélünk? Exodusról? Nézzük csak meg, mit ír az értelmező szótár erről a szóról:
EXODUS, exodusok, fn. 1. Egy népesség tömeges emigrációja, evakuáció, menekülés (háborúk, természeti katasztrófák stb. esetén); jelentős számú személy távozása (egyik régióból a másikba, faluról városra stb.).
Vajon szándékosan használják ezt a szót? Beszélhetünk a hargitai és kovásznai román népesség exodusáról? Szeretném, ha az ottani románok válaszolnának erre a kérdésre. És amennyiben igent mondanának, az okokat is hallani szeretném. Ez nemcsak túlzás, de nyilvánvalóan tendenciózus megfogalmazás, melynek feszültségkeltés a célja. Ezek olyanoknak kedveznek, akik effektív ebből táplálkoznak. Mint ahogy egy nacionalista körökben nagyon divatos és gyakran használt másik kifejezésből, az enklavizálódásból is. Ezúttal is ki fogom jelenteni, hogy igen, az enklavizálódás létezik. Nem a népesség, hanem egyes csoportosulások szintjén, melyek mindkét oldalon csak az etnikumok közötti gyűlöletet hirdetik és táplálják. Az ezekhez tartozók sohasem lesznek integráns részei a székelyföldi társadalomnak. Jellemvonásaik eléggé hasonlóak: többségük nem a térségben született, nem tudnak magyarul, és elutasítanak bármiféle társadalmi beilleszkedést, a következő ostoba érvvel: „ez Románia, ez az ÉN földem, és azt csinálok, amit akarok.” Elszigetelik magukat, és állandóan elégedetlenkedésre keresnek okot egy olyan térségben, ahol ellenséges hozzáállásuk miatt sohasem fogják megtalálni a helyüket.
Tíz évet töltöttem el Székelyföldön, több száz székely és magyar barátom van. A nyelv sohasem volt kommunikációs akadály közöttünk, sohasem éreztem diszkriminálva magam, sohasem mondták nekem, hogy az etnikumom miatt nem tehetném azt, amit szeretnék. Ellenkezőleg, ahol szükséges volt, ott teljes jóindulattal segítettek hozzájutnom a szükséges információkhoz. De nem erről van szó, hanem végső soron az emberségről.
További kérdést vet fel bennem a következő megfogalmazás: „Hozzanak létre egy főosztályt, mely elősegíti a központi közigazgatás és a román civil társadalom kapcsolattartását.”
Miért? Mind a helyi közigazgatás, mind a központi közigazgatás szervei is a románt használják fő kommunikációs nyelvként. Mi lenne e főosztály szerepe? Netán kényelmes kis tisztségek létrehozása az állami költségvetésből? Olyan tisztségeké, melyek betöltői révén hivatalosan zajlana ugyanazon gondolatok terjesztése és a feszültségek fenntartása a lakosság között? Jelenleg mi akadályozza a civil társadalmat a hatóságokkal folytatott kommunikációban?
Következik az utolsó mondat, mely mindent elárul: az állami költségvetésből történő finanszírozás.
Igazából nem is az emberekről van szó, hanem a pénzről. És nem akármilyen pénzről, olyanról, melyet egya­ránt biztosít a magyar, a roma és a román adófizető is. Vagyis előbb exodusban, elnyomva, elűzve, diszkriminálva érzed magad, utána finanszírozást kérsz tőlük? Khm!
A következő részt valósággal észbontónak tartom: a memorandumban azt is kérik a román állam képviselőitől, hogy „egyértelműbben és határozottabban” gyakorolják jelenlétüket Kovászna, Hargita és Maros megyében, a specifikus intézményeikben, nevezetesen a kormánymegbízotti hivatalokban, a kihelyezett intézményekben, a hadseregben, a rendfenntartó erőkben.
És akkor jöjjön az én kérdésem: ti, akik ott éltek, vagy akik legalább turistaként megfordultatok ott, éreztétek ennek szükségességét? A hadsereg és a rendfenntartó erők határozottabb jelenlétét? Mert számomra az egyetlen alkalom, amikor úgy éreztem, hogy határozottabb karhatalmi jelenlétre lett volna szükség, december 1-je volt, amikor idegenből vittek buszokkal embereket Sepsiszentgyörgyre, és az odaszállítottak pofátlanul mocsok dolgokat skandáltak a többségi lakosság ellen.
„(…) A térségbeli román lakosságot semmibe veszik, kiszorítják, és alárendelt lakosságként kezelik. Nem rendelkeznek egyenlő esélyekkel a munkahelypiacon. Kovászna és Hargita megyében, az európai jogi kerettel ellentétesen, a számbeli többséggé vált magyar domináns kisebbséget nyilvánvaló pozitív diszkriminációs lépésekkel óvják, miközben a két megye helyi domináns számbeli kisebbséggé vált román többségieket elnemzetietlenedésre vagy emigrálásra ítélik (…).
Kérjük a kormánytól, intézkedjék, hogy álljon meg, vagy legalábbis lassuljon a demográfiai hanyatlás és a térség tömeges elhagyása, mely főleg a fiatalok körében tapasztalható a velük szembeni diszkrimináció, a szakmai távlatok hiánya és méltóságuk semmibevétele miatt. Azt követeljük a politikusoktól és a megye románjainak összes képviselőjétől, hogy minden döntéshozatali szinten kötelezzék el teljesen magukat a térségbeli románok helyzetének javítása mellett” – áll az idézett dokumentumban.
Számomra tény, hogy e felhívás valójában még csak nem is az említett megyék egyszerű polgárainak szól, hanem, miként említettem, azokhoz, akik csak másodkézbeli információk alapján ismerik a térséget.
És nem tehetem, hogy ne háborodjak fel. Nem maradhatok passzív a képmutatással, a mocsoksággal, egy olyan helyzet eltorzításával szemben, mely része életemnek, és amit nagyon jól ismerek.
Minden jóérzésű ember látja, hogy a térség súlyos dezinformációs harc terepévé vált, melynek semmi köze az egyszerű emberekhez. Számomra ők fontosak, értük teszek, amit tehetek, és távozásom után is megpróbálok megküzdeni e hitvány rendszerrel. Mert Székelyföld számomra is az Otthon.
Igen, nagy gondok vannak a térségben. De semmi esetre sem ezek. Nem együttélési vagy kommunikációs problémák, hanem a közigazgatási, oktatási, gazdasági rendszerben lévő bajok, melyekkel minden lakos szembesül, nemcsak a románok vagy a székelyek.
A térségben összehangoltan kell megtenni a lépéseket, nem differenciáltan, mert ez a differenciálás az, ami megoszt, ami széthúz, és ami végeredményben nem tesz egyebet, csak azoknak nyújt elégtételt, akik a helyi lakosság megosztásában érdekeltek. Társadalomként nem így kell működni a XXI. században!
 

Forrás: corbiialbi. ro