A címként alkalmazott szókapcsolat ritkán használatos, hiszen manapság fehér hollónál is kirívóbb jelenség az új települések létesítése. Legfennebb kiállításfalvak, múzeumfalvak avatása kerülhet szóba – valami ilyesmi az újjáépített Újfalu is. Bözödújfaluról van szó, a kommunista diktatúra falurombolási programjának jelképévé vált településről, melyet egy víztározó építése okán pusztítottak el. Lakói azonban – az utolsó családok 1994-ben (!) költöztek el, amikorra a falu teljesen víz alá került – nem feledkeztek meg róla, évente visszajárnak a néma víztükörtől számon kérni a számonkérhetetlent.
És mert akadt olyan ember is Szombatfalvi József lelkész személyében, aki nem engedte az emlékezést a visszaemlékezések homályába süllyedni, évente falutalálkozót is tartanak, augusztus első hétvégéjén a kitelepítettek, az elüldözöttek, a szétszórattatottak – nevezzük bárhogyan is a nem csak házaiktól (jelenüktől), de templomaiktól, temetőiktől (múltjuktól) is megfosztottakat – összegyűlnek egykori falujuk romjai mellett. Már ameddig állt még rom, a mocskos vízből tavaly nyárig kimagasló templomtorony.
Szombatfalvi József lelkész építő ember, a közösséget, melyből ő is vétetett, az elrabolt múlt és az eltörölt jelen pótlására jövővel szándékszik megajándékozni. Elhatározta, hogy újjáépíti a falut, méghozzá a legkülönösebb módon: Bözödújfalu kicsinyített alaprajzára a házakat, középületeket, templomokat – éppenséggel öt volt belőle: katolikus, unitárius, református, ortodox és a zsidó hitre tért egykori szombatosoké – kopjafákból „építik vissza”. Megszámozva az egykori házszámok szerint, utolsó lakója nevét feltüntetve. Kezdeményezését sokan felpártolták, faanyag könnyen került, faragók... nos, ha nem is oly könnyen, de akadtak.
Újfalu újjáépítésében Háromszék szerepe kiemelendő, a székely összefogás beszédes példája: a szükséges 163 kopjafából 65-öt faragtak Berecktől Sepsiszentkirályig szűkös pátriánkban, zömük – szám szerint 45 – Sepsiszentgyörgyön készült. És ezeknek is java része egyetlen műhelyben, a kopjafadoktor Balázs Antaléban. Ő nemcsak azért külön említésre méltó, mert hozta a méretre vágott cserefa gerendákat Székelykeresztúrról, autófordultával vitte az általa és a többi háromszéki által kifaragott kopjafákat, hanem azért is, mert utolsó menedékként Szombatfalvi József csak őhozzá fordulhatott. A faluépítés ugyanis nem csak sikertörténet, akadt néhány buktatója is, a „jó” emberekről nem is beszélve. Az olyanokról, akik elvállalták a faragást, aztán a faanyaggal együtt köddé váltak. Felszívódtak, eltűntek – a kopjafafalu avatása előtt csupán néhány nappal. Így hát Anti bácsi kifaragta a harmincnyolcadik (!) kopjafát is, hiszen nem lehet az, hogy a már eddig is oly sokat szenvedett bözödújfalviak egyetlen hitvány ember miatt foghíjas „házsoron” sétáljanak végig.
Faluavatás lesz tehát szombaton, a 26. falutalálkozón, amelyet a bözödújfalviak megszerveznek. A meghívóra Szombatfalvi József lelkész Kosztolányi-idézetet választott. Két sort az Énekek énekéből, a helyzethez olyannyira illőt, akárha a költő erre az alkalomra írta volna: „Így váltod a múltat jelenné, hogy itt se légy és megmaradj.”
