Azért csak tervét, mert a minapi törvény szerint a címerhez hasonlóan újabban kormányhatározattal kell elfogadtatni a zászlót is. Tehát amíg nem jelenik meg a Hivatalos Közlönyben, addig jogilag csak terv. Ám zászló is, mert azt egyszer már elfogadták, s használták is. A korábbi törvénykezés csak a címerhasználatot szabályozta, a zászlóra nem tért ki. Így, mint az demokráciában megszokott, amit a törvény nem tilt, az lehetséges alapon helyi és megyei zászlókat fogadtak el az önkormányzatok, nemcsak Székelyföldön, hanem országszerte. Ezzel nem lett volna semmi baj. De mégis becsapódott: előbb Kovászna megye kormánymegbízottja, később a Hargita megyéé is megtámadta a közigazgatási bíróságon ezeket a zászlókat. S láss csodát, meg is nyerték a pereket. Azaz számunkra, akik itt élünk, inkább az számított volna csodának, ha elveszítik a pert. Még egy ítélőtábla szintű igazságszolgáltatási intézmény – jelesül a Brassói Táblabíróság – is helyt adott a prefektus keresetének, azzal indokolva döntését, hogy a zászlóhasználatot nem szabályozza törvény, tehát akkor nem lehet zászló. Igen sarkítva mondhatnánk, a légzést sem szabályozza semmiféle állami jogszabály, mégis levegőt veszünk. No de visszatérve a táblabíróságra: olyan helyzetben döntött így, amikor székháza előtt árbocon lengeti a szél Brassó megye zászlaját. Pedig Brassó megyének még hivatalosan elfogadott címere sincs, mint Kovászna megyének a kormány által hivatalosított. De ez a csekélyke tény sem térítette el a román igazságszolgáltatást attól, hogy a megyezászló ellen döntsön.
A Kovászna megye zászlótervét elfogadó ülésen mondta a tanácselnök: két részre oszlik Románia – Székelyföldre, ahol betiltották a zászlókat, és az ország körülette levő részére, ahol nem bántották a lobogókat. Tehát ilyen szempontból őrtüzek nélkül is kirajzolódik Székelyföld térképe! És még valami, hogy ne csak negatívumként tükröződjék a zászlós helyzet. A helyi és megyei zászlók használatát szabályozó jogszabály megjelentével törvénytelenné vált minden egyes közigazgatási lobogó. A székelyeknek az identitáshoz való ragaszkodását ismerve, biztosra vesszük, hogy a székelyföldi önkormányzatok zöme a közeljövőben saját zászlót fogad majd el, s azt kormányhatározatra felterjeszti. Ezáltal is kirajzolódhat Székelyföld térképe!
De itt veszélyekre is fel kell hívnunk a figyelmet. Jeleztük már, hogy a zászlókészítés nem versenyfutás, nem arra kell törekedni, kinek lesz előbb jelképe, hanem megfontoltan dönteni, szakember véleményét kikérni. Másik veszélyforrás, hogy tájidegen haszonleső cégek telefonon zaklatják az önkormányzatokat, rendeljék meg náluk a zászlótervet. Polgármesterek dőltek be így, megunva a sorozatos telefonhívásokat, vagy olyan is akadt, akinek mindegy, milyen, csak legyen valami. Óvatosan hát a lendülettel, ne járjunk úgy, mint számos Maros megyei település a címerével. Például Héjjasfalva címerében nem héja, hanem vaddisznó jelenik meg, Kutyfalváéban nem kutya, hanem kakukk, ha csak a beszélő címereket említjük, de sok esetben az ősi történelmi jelképeket mellőzték, és a mai címer által átírták a valóságot.
Jelöljük hát ki Székelyföldet zászlókkal is, de tegyük ezt szakértelemmel!