Demeter J. Ildikó
Határozottan vette át az irányítást a Szociáldemokrata Pártban Liviu Dragnea ideiglenes pártelnök: bár nyilatkozataiban továbbra is kedves barátjaként emlegeti Victor Ponta kormányfőt, tettei mást üzennek. Elsősorban azt, hogy az egykori helyettes sokkal céltudatosabb a nehéz helyzetekben folyton megfutamodó ifjú neveltjénél, és – bár elméletileg rosszabb helyzetben van, mert alapfokon már bűnösnek találták, miközben Ponta még csak vádlott – képes tanulni a hibákból is. Ami erény is lehetne, de nem mindig az.
Pár napba tellett csupán, amíg Dragnea a tavalyi elnökválasztás óta elbizonytalanodott, széteső Szociáldemokrata Pártot felrázta és újra működésbe hozta. Olyan gyorsan és ügyesen dolgozott, mintha készült volna rá, és ez így is lehetett, hiszen nyílt titok volt, hogy Ponta elnökké választása esetén ő marad a végrehajtó hatalom feje. A vidéki kiskirályból lett, a déli és keleti megyékben népszerű országos vezető a párt éléről előbb félretolta, majd szárnyai alá vonta főnöke jelöltjét, Rovana Plumbot, és miután ezt a játszmát megnyerte, nekilátott a végső hadjáratnak. Előbb alárendelte a kormányt a pártnak, azután kiosztotta a minisztereknek a feladataikat, és meghirdette az új hozzáállást. Victor Ponta kormányfő ezzel hivatalosan is báb lett, akinek csak az utasításokat kell teljesítenie; már bírálatokat is megfogalmaz róla ez a jó barát, aki vásárra vitte a bőrét a 2012-es népszavazáson, és még rá is fázhat. Érdekes módon épp ez emeli a bizalmat iránta: hogy nem önös érdekből cselekedett, hanem a közösségért szenvedett. Ezt az ütőkártyáját is alaposan kihasználja: szervezőkészségének és terepen való jártasságának kidomborítása mellett a romlatlan falusi szerepét játssza a csalódást okozó fővárosi tanult fickókkal szemben, és elődei (Năstase is ide sorolható) irritáló arroganciájának ellensúlyozására szerény és barátságos modort öltött magára.
Ha nem tudnánk róla, amit tudunk, talán el is fogadhatnánk kormányfőnek. Nem olyan felelőtlen, nem olyan hiú, nem olyan léha, nem olyan hazug, mint Ponta, de hát hosszú évekig mögötte állt, őt támogatta. Pedig közelről ismerte, láthatta hibáit. Főként, mert azelőtt a szintén kudarcot vallott Mircea Geoană jobbkeze volt. Kétszer is rossz lóra tett, és ez nem jó ajánlólevél, bármennyire felkészültnek mutatkozik az előrelépésre ez a második ember, aki mögött hirtelen felbukkantak a korrupciógyanúba keveredett és az utóbbi időben visszahúzódott „vörös bárók”. Ponta nem védte meg őket, de Dragneában még reménykednek, és ez nagyon rossz jel.
Ponta elkerülhetetlen lemondása tehát nem oldja meg a kormányzás gondjait, sőt, rosszabb lesz, ha Dragnea szembemegy az igazságszolgáltatással, netán kormányfőként ítélik el véglegesen. Más miniszterelnök-jelölt pedig nincs...
