Dínomdánom Kommandón

2015. augusztus 3., hétfő, Közélet

Két napig a vigalom, zene, tánc, szórakozás volt az úr Kommandón. A hétvégén megtartott falunapokon nemcsak helybeliek lepték el az Apor-kastély előtti teret, de a környező településekről is érkeztek vendégek, legalább tíz országból jöttek résztvevők – köszönhetően a falunapokkal párhuzamosan zajló cigányfolklór tábornak. Az előző falunapokon megszokott zsibvásár lényegesen leszűkült, de senki nem siratta a távol maradt bóvliárusokat. Ám sokan érdeklődtek a szintén távol maradt kézművesek után.

  • A kommandói faluünnep egyik leglátványosabb eseménye a favágóverseny volt. A szerző felvétele
    A kommandói faluünnep egyik leglátványosabb eseménye a favágóverseny volt. A szerző felvétele

Szombat délben Kocsis Béla köszöntőbeszéde nyitotta a forgatagot. Hangsúlyozta, egyre lelkesebbek a kommandói napok támogatói, ez mutatja: van értéke a falu ünnepének. Minden jóakarat mellett az is fontos, hogy a jó idő is kitartson – mondta. Kérése meghallgatásra talált, nem esett az eső, de kánikula sem volt Kommandón.
A kétnapos rendezvénysorozaton a legnagyobb érdeklődés a favágóversenyt övezte – nem hiába létforma Kommandón a favágás. Idén első alkalommal nemcsak helybeli erdei emberek mérték össze tudásukat. Kétfős csapatok jelentkeztek a versenyre, Papolcról és Kommandóról kettő, Zágonból és Zaboláról egy-egy páros vágta fejszéjét a nagy fába. Bonyolult feladatsort kellett teljesíteniük a versenyzőknek. Fenyőfából négylábú hátas széket vágtak ki láncfűrésszel, rönköt hasítottak hosszában, ágaltak, fát szeleteltek. A verseny mindent eldöntő próbája viszont a fejszés favágás volt – a lehető leggyorsabban kellett kettőbe vágni egy méretes fenyőrönköt. Legjobbnak bizonyult a kommandói Debreczi Károly és Debreczi Róbert páros, kevesebb mint öt perc alatt végeztek a feladattal – tavaly is ők nyerték a versenyt. Alig két másodperces hátránnyal követte őket a papolci Bajkó Dénes és Olariu Nicolae, harmadik helyen végzett az ugyancsak papolci Huszár Mátyás és Fazakas Olaru Ioan. A fejsze- és capinahajigáló versenyt végül vasárnapra halasztották a szervezők, de megmozgatta a közönséget az autóhúzás is. Ugyancsak kétfős csapatoknak kellett minél gyorsabban közel száz méteren végighúzniuk egy piros Dacia Logant. A pódiumot a kommandóiak uralták, első lett Kelemen Gyula és Debreczi Szabolcs, következett a Gál Sándor, Dálnoki Csaba kettős, majd a Földes Sándor és Kórent Loránd páros.
Nagy sikert aratott Orbán-Barra Gábor kerékpáros-bemuta­tója. Vastapssal jutalmazták a nézők a Kertész Barna által vezetett kovásznai ifjúsági fúvószenekar koncertjét, a zágoni Florile Zagonului és a lécfalvi Nemere tánccsoport fellépését. Este a kommandói Horn Dávid Általános Iskola táncosai léptek színpadra, majd a cigányfolklór tábor résztvevői mutatták be tudásukat.
Kiemelkedő esemény volt tegnap a kommandói kisvasút fennállásának 125. évfordulójára szervezett megemlékezés. A helyi múzeumban Szabó Mária mutatta be a vasúttörténeti kiállítást. A Sikló Egyesület képviseletében Papucs András adta elő Krausz, egy igazi gőzmozdony meséjét. A gyerekeknek papírszínházzal és játékvonatokkal kedveskedtek a szervezők. Elkészítették a volt kommandói vasutasok közös fényképét is. A vasúti élet emlékeit a nosztalgiavonatozás elevenítette fel a legjobban, a gőzmozdonyos szerelvény a két nap alatt óránként vitte sétára az érdeklődőket.
Off-road autózásra is sor került tegnap, aki akart, ingyen vehetett részt az oktatáson. Pászka Lehel és csapata lovas­íjász-bemutatóval kápráztatta a közönséget, fellépett az Ida Aerobic, az uzoni Atlantisz Fúvószenekar, a kommandói fiatalok táncos előadással szerepeltek. Az ínyencek megkóstolhatták a hatalmas üstben készült rókagombatokányt is.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 815
szavazógép
2015-08-03: Közélet - Kuti János:

Csak beteg ne légy! (A múlt hét)

Az utóbbi időkben annyi egészségügyben kitört botrányt láthat az emberfia, hogy lassan már beteg sem mer lenni. A múlt héten derült ki, hogy rákos betegeknek olyan méregdrága gyógyszereket írtak fel vagy hat megyében (szerencse, nem nálunk), amelyeket nem is kellett volna. A gyógyszergyártók mondták tollba a receptíró orvosoknak. Hálából a közreműködőket kirándultatták Párizsba, Las Vegasba, de olyan is történt, hogy tudományos ülésszak ürügyén szerveztek összejövetelt San Diegóban vagy Ottawában. Valójában ezek luxuskirándulások voltak, ahol a résztvevők eszmecserét folytathattak csalási technikáik tökéletesítéséről.
2015-08-03: Közélet - Szekeres Attila:

Mulattak Szotyorban

Kicsi falu – kicsi ünnep. Így jellemezte Rápolti István falufelelős a 15. alkalommal megszervezett falunapot. Szombat délelőtt sportrendezvényekkel kezdődött az ünnepség. Kevéssel dél után néptáncműsor zajlott a kultúrotthon mögött felállított színpadon. Jókora közönség követte a helybeli óvodások, a sepsikőröspataki Kőrös tánccsoport és a sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Ház Fenyőcske együttesének előadását. Mondhatni, megtelt a Déllő tér, hisz a színpad előtti padokon kívül a szomszédos lacikonyha asztalai sem árválkodtak.