A mai kor embere azonban inkább Karinthy humoros értelmezésének ad hitelt, miszerint ,,a türelem rózsát terem, egyebet nem". Így berendezkedik a sietős életmódra, melynek a mottója: Most élünk.

Mivel nincsenek illúziói a halhatatlansággal kapcsolatban, és nem hisz a halálon túli létezésben, mindent el akar érni, meg akar kapni minél hamarabb. Ez az életfilozófia oda vezet, hogy lassan a most is későnek számít, és az ember egyre türelmetlenebb. Az idő fogy, és még nem találta meg az ideális társat, a karriert, önmegvalósítása várat magára. Miközben lelkileg a távoli jövőben él, mégis a jelenben cselekszik, ezért dolgozik kapkodva, gyereket nevel sietve, növényt termeszt, állatot tenyészt megrövidített életciklusokban.

A betegség már gyerekkorban felüti a fejét, és örökletesnek bizonyul. A kisgyereket óvodáskortól oktatják az anyanyelvén kívül még legalább két idegen nyelvre, nehogy majd lemaradjon valamiről. Beletáplálnak mindenféle tudományt bőven, nehogy valami kimaradjon a leltárból. Amire elvégzi az iskolát, már belejön az iramba, és legalább két egyetemet végez párhuzamosan, hiszen nemsokára ugyancsak több munkahelyen dolgozik majd.

Miért is? Hogy egyszerre meglegyen a berendezett lakás, a kocsi, amely nélkül nincs élet, az álomutazás, melynek hiányában nem is élünk igazán.

Mivel ezt a felgyorsított tempót kevesen bírják, a sok halmozásból előáll a hiányállapot. A türelemhiányos ember elsősorban ideges, aztán agresszív, másokat is idegessé tesz, és nem utolsósorban mindig elégedetlen.

A bajok forrását sohasem önmagában keresi, hanem a külvilágban: a lassú kiszolgálás, a forgalom, a ranglistán való előrehaladás... Így kiabál, dudál, húszévesen igazgató, vagy doktorál.

A furcsa csak az, hogy időnként megdöbben: valami nincs rendjén. Észreveszi, hogy lélektelen a kiszolgálás, a forgalomban mindenki egyre agresszívebb, és egyre több a baleset. A fiatal igazgató ugyan jól intézi a vállalat profitot hozó ügyeit, de alkalmazottai kiégettek, nem tudnak családot alapítani, esetleg nem is akarnak, hiszen miként mondják: ,,ők egy nagy család". Ennek a közösségnek a szabályait követve furcsa módon észrevétlenül feloldódik az egyéni akarat, a szabad idő, a szabad döntés. Az ifjú doktor docens ugyanakkor nem érti, hogy tanítványai miért nem követik a szárnyalásban, új csúcsok elérését tűzi ki maga elé, és egyre türelmetlenebb, hiszen már nyomában a következő feltörekvő nemzedék.

A körtánc folytatódik, de vajon meddig? A következő nemzedékek még türelmetlenebbek lesznek, és még elégedetlenebbek, vagy félredobva a beléjük táplált követelményrendszert, egyszerűbben, de a természettel és önmagukkal összhangban, nyugodtabban élnek.

A váltó addig is a mi kezünkben.