A 2005-ös és 2007-es atlétikai világbajnokságok mintáinak újraelemzése során 28 versenyző 32 mintája lett pozitív a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) tájékoztatása szerint.
Az IAAF keddi közleményében jelezte, hogy a neveket még nem hozhatja nyilvánosságra, ám az érintettek túlnyomó többsége már visszavonult, s az idei, jövő szombaton rajtoló pekingi vb-n egyikük sem indul. A 28 atléta közül többet már korábban is büntettek doppingvétség miatt.
Tizenegy magyar indul a vb-n
Két kieső, egy beugró – így alakult ki a 11 fős magyar küldöttség az augusztus 22-én kezdődő atlétikai világbajnokságra Pekingbe. Papp Krisztina és Hellebrandt Máté nem tart Kínába, ellenben nevezik az utánpótlás Európa-bajnokságon bronzérmet szerző kalapácsvetőt, Pásztor Bencét. Baji Balázs 110 gáton indul, kalapácsvetésben az olimpiai bajnok Pars Krisztián mellett a hölgyeknél Orbán Éva és az ifjúsági világbajnok Gyurátz Réka is ott lesz. Súlylökésben az Eb-bronzérmes Márton Anitáért, diszkoszvetésben pedig az olimpiai ezüstérmes Kővágó Zoltánért szoríthatunk, hétpróbában Krizsán Xénia és Zsivótzky-Farkas Györgyi indul. A magyar csapat tagja még a magasugró Szabó Barbara és a gyalogló Madarász Viktória.
Bolt a jamaicai csapat élén
A hatszoros olimpiai bajnok Usain Bolt vezeti az augusztus 22-én kezdődő pekingi atlétikai világbajnokságra nevezett 53 fős jamaicai válogatottat. A 100 és a 200 méter világcsúcstartójánál azonban honfitársa, Asafa Powell is jobb idővel (9.81 mp) rendelkezik a klaszszikus sprinttávon. Bolt 9.87-es eredményénél öten is tudtak jobbat idén 100-on. Szintén csapattag a váltóban Bolthoz és Powellhez hasonlóan vb-aranyérmes Warren Weir, valamint a 200-on idén 19.80-at futott Rasheed Dwyer. A nőknél a legnagyobb név a Moszkvában két éve 100-on és 200-on is győztes Shelly-Ann Fraser-Pryce és a háromszoros olimpiai bajnok sprinter, Veronica Campbell-Brown.