A nagyszalontai nyugdíjasok klubja mindenképpen azt a Háromszéket akarta látni, ahol emlékművek adóznak a múltnak, kopjafák százai emlékeznek nemcsak az ágyúöntő sírhelyénél, hanem a vártemplom fala mögött is. – A sepsiszentgyörgyi unitárius nyugdíjasokkal alakult ki baráti kapcsolatunk – mondta Nagy Irma, a szalontai csoport vezetője –, ők Arany János városába látogattak, s minket is meghívtak Szent György lovag városába, illetve Háromszékre, ahonnan sok szép élménnyel tértünk haza.
Ismételten hozzánk látogatott a Kis-Balaton melletti Nagyrada község önkormányzata, élén polgármesterükkel, akik Cófalvával tartanak fenn baráti kapcsolatot. Tiszteletükre zászlótartót készíttetett Szentgyörgyi Ernő falufelelős, egyiken Cófalván, másikon Nagyradán díszeleg a két település jelképes lobogója. Jelezték, hogy felejthetetlen élmény volt számukra a Brassóval való ismerkedés, a Cenkről kínálkozó kilátás és a prázsmári erődtemplom. Felénk is vannak finom falatok – jegyezték meg a radai asszonyok –, de a cófalvi juhsajt és különösképpen az édes orda számunkra emlékezetes maradt.
E sorok írója és Dancz Gyula néhai orosházi földrajztanár ügyködése révén alakult ki a Nagyborosnyó község és Tolnanémedi között immáron gyümölcsözően működő barátság. Tolnanémedi a Tolnai-hegyhát északi csücskében, a Sió és a Kapos völgyében található. Délkeleten Kis- és Nagyszékellyel határos. Némedi borvidék, a helyi termelők igényesek, büszkék boraik minőségére. Ők a barcarozsnyói várat tekintették meg, rácsodálkoztak arra, hogy a vidéken megtelepülő székelység és a szászok milyen hatalmas erődöket tudtak építeni az ellenség ismétlődő támadásainak kivédésére. A rozsnyói vár és a közelében álló Dinó-park a mai idők hatalmas ellentéte – jegyezték meg.
Az augusztusi nyár egyik meglepetését a román–magyar országhatár közelében fekvő Sarkadkeresztúr község kirándulócsoportja szerezte, amely az ott élő ortodox vallású lakosság helyi román önkormányzatát képviselte Patkás János elnökkel és csoportvezetővel az élen. Mert a határon túl román önkormányzatok is működnek a magyar falvakban!
– Görögkeleti templomunk van, beszolgáló ortodox lelkészünk – tájékoztatott Patkás –, s mi főleg a Kovászna megyei ortodox templomokat és kolostorokat keressük fel.
Sarkadkeresztúr egyébként Székelykeresztúrral ápol baráti kapcsolatot. Megyénkben megtekintették a sepsiszentgyörgyi központi ortodox katedrálist, ellátogattak a Márkos melletti új árvaházhoz és ortodox kolostorhoz, amely – a helyi krónika szerint – annak a régi kolostornak a helyén épült, amelyet Buccow osztrák generális rombolt le a XVIII. század első felében. A román külügyminiszter néhány nappal ezelőtti nyilatkozata kapcsán – hogy a magyarországi románoknak is azokkal a jogokkal kellene rendelkezniük, amilyeneket itt mi, a magyar kisebbség élvezünk – a sarkadiak elmondták: van nemzetiségi önkormányzatuk, anyagi támogatást kapnak a magyar községvezetéstől. De mint Patkásné Nelli megjegyezte, a román kormányhoz küldött pályázatuk csak szerény összegű támogatásban részesült.
Márkos valamikor Keresztvárhoz tartozott, amint az kiderül egy 1698-ban végzett összeírásból és az egykori görögkeleti lelkész, Kristofon Dogaru 1865-ben kelt rövid falutörténetéből (lásd Binder Pál: A bodolai Béldi-uradalom története, Szecseleváros, 1994). A falu helyén erdőségek voltak, s a juhászok „örökséges pusztáit” gróf Mikes Mihálytól és Béldi Kelementől örökölték. 1698-ban e helyet hét „örökös marhás ember”, három „marhátlan örökös ember”, két „marhátlan örökös asszony” és két „sellér” (zsellér) lakta.
