A mezőgazdaságban többletmunkát jelent a faj erőteljes terjedése, az embernél pedig allergiás tünetekkel kellemetlenkedik. Szükséges szólnunk róla, mert ha nálunk nem is lett még urbánus faj, de például a sepsiszentgyörgyi állomás kevésbé szem előtt levő gyomtengerében jelen van. Sajnos, az állami hatóságok a még kezdeti elterjedését nem igyekeznek megakadályozni. Pedig ezt az egyéves (tehát nem évelő) növényt könnyű gyökerestül kihúzni és megsemmisíteni, a kaszálás csak a pillanatnyi gondot oldja meg. A mélyebbre jutott magvak akár évtizedekig biztosítják a faj „feltámadását”.
A másfél-két méterre megnövő parlagfű minden más növényt elnyom. Vaskos szára több ágra oszlik, levele sötétzöld, szőrös, szeldelt. Valóban hasonlít mind a fehér, mind a fekete ürömre, melyek – akárcsak a laboda, disznóparéj stb. – szintén légúti ártalmakat okoznak, de káros hatásában még rajtuk is túltesz. Sárga, jelentéktelen fészkes, porzós virága szórja a levegőbe a könnyen szálló pollent, amely az arra érzékenyeknek orrfolyást, szemviszketést, tüsszögést okoz. Gyógyítása nem egyszerű, a különböző készítmények csak ideig-óráig hatnak. Hatóidőtartamuk után újra megjelennek a tünetek, úgyhogy állandó gyógyszerezés szükséges. Újabban immunizáló injekcióval beadott készítmények a parlagfűkivonat növekvő adagjával késztetik a szervezetet ellenállásra. Ha a román hatóság el is hanyagolja az emberek figyelmét felhívni erre az ártalmas gyomra, legalább megyénkben legyen az illetékesek gondja a parlagfű elterjedésének felmérése és az állomány megsemmisítése, lehetőleg gyökerestül. A partiumi megyékben annyira elterjedt, hogy kiirtása már-már lehetetlennek látszik.