Ötletbörze a jó célokértSokan tekernének a közösségért

2015. augusztus 19., szerda, Közélet

Visszatérők és újak adták le javaslataikat a Háromszéki Közösségi Alapítvány (HKA) tegnap délutáni sepsiszentgyörgyi ötletbörzéjén. Sokan fiatal helyi zenészeket segítenének, biokert létesítését támogatnák, szabadtéri sportpályák létrehozásáért lobbiznak, többen elsősegélypontok kialakítását tartják fontosnak, mások élő állatokkal benépesített játszóteret kívánnak gyermekeik számára. Az alapítvány kuratóriuma dönt a támogatható pályázatokról, de hogy mit sikerül megvalósítani, az attól függ, hányan karikáznak a szeptemberi Tekerj egy jó célért sepsiszentgyörgyi adománygyűjtő kerékpáros karavánon.

  • Zenével, énekszóval toborozták az ötletelőket. Albert Levente felvétele
    Zenével, énekszóval toborozták az ötletelőket. Albert Levente felvétele

Minden ötlet számít, amit a lakosság az élhető város és a családok érdekében javasol, a program sikerétől függ, hogy mit tudnak megvalósítani – közölték a szervezők. A HKA célja, hogy a helyi közösséget bevonja azokba az infrastrukturális fejlesztésekbe, amelyek meghatározzák az itt élők életkörülményeit, kikérje a lakosság véleményét az életüket jelentősen befolyásoló beruházásokról, és a többség igényéhez igazítsa az újításokat, változtatásokat. Ezért is fontos, hogy minél többen szóljanak hozzá, mondják el ötleteiket, és néhány kör kerékpározással, a támogatók pedig segítő összegekkel járuljanak hozzá a közösségi célok megvalósításához.
Az eddig háromszor Sepsiszentgyörgyön és kétszer Kézdivásárhelyen megszervezett akció alkalmával több mint ezer kerékpáros tekert egy jó célért, akik közel ötvennégyezer lejt gyűjtöttek össze. Ebből kültéri edzőparkot szereltek fel a megyeközpontban, kerékpártartókat megyeszerte, mozgásparkot és játszóteret Kézdivásárhelyen.
Tegnap nem ért véget az ötletgyűjtés, 21-éig a www.hka.ro honlapon is lehet javaslatokat bejegyezni, majd az alapítvány kuratóriuma választja ki azokat a programokat, amelyeket támogatásra javasol.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 405
szavazógép
2015-08-19: Pénz, piac, vállalkozás - :

Hírbörze

Fizetjük a kölcsönöket
Kovászna megye a harmadik helyen áll a banki hitelek törlesztése tekintetében, hiszen a a kölcsönök értékének csupán 6,9 százalékánál jegyeztek elmaradást. A jegybank összesítése szerint Háromszéket e tekintetben csupán Gorj és Dâmboviţa megye előzi meg.
2015-08-19: Belföld - :

Béremelés az egészségügyben

Októbertől huszonöt százalékkal emelik az állami egészségügyi rendszerben dolgozó alkalmazottak bérét – jelentette be tegnap Victor Ponta miniszterelnök. A fizetésemelésről, mely csaknem kétszázezer állami alkalmazottat érint, jövő héten születik sürgősségi kormányrendelet, ugyanakkor a kabinet törvénytervezetet készül a parlament elé terjeszteni, amelynek alapján 2016-ban és 2017-ben is újabb 25–25 százalékkal növelnék az egészségügyi alkalmazottak bérét.