Fizetjük a kölcsönöket
Kovászna megye a harmadik helyen áll a banki hitelek törlesztése tekintetében, hiszen a a kölcsönök értékének csupán 6,9 százalékánál jegyeztek elmaradást. A jegybank összesítése szerint Háromszéket e tekintetben csupán Gorj és Dâmboviţa megye előzi meg.
Ám a banki tartozások nem kevesebb, mint ötöde szintén három megyéből származik: Vâlcea, Giurgiu és Szilágy megyében a hitelek nagy százalékát késve vagy egyáltalán nem fizetik a kölcsönzők. Az első helyen Vâlcea megye áll a felvett összeg 21,6 százalékával, vagyis 513 millió lej hitelkinnlevősége van a bankoknak, Giurgiuban közel 20 százalék, Szilágyban 19. Bukarest a középmezőnyben van. Összességében azonban a vissza nem fizetett tartozások mértéke 6 százalékkal csökkent, miközben a kölcsönöké két százalékkal nőtt.
Csődhelyzetek
A 9500 csődbe ment vagy fizetésképtelen cég június közepén összesen 14 milliárd lejjel tartozott hitelezőinek. Mindez 200 millió lejjel kevesebb, mint egy évvel korábban. A csődbe ment cégek száma 1500-zal nőtt, míg a fizetésképtelenek száma 400-zal csökkent az egy évvel korábbihoz képest. Az utóbbi öt esztendőben egyébként mintegy 100 ezer vállalkozás futott bele a fizetésképtelenségbe, ám az átszervezési tervek elenyésző számú céget mentettek meg a csődtől.
Nyári hitel
Rövid lejáratú, fix kamatozású nyári hitelt dobott piacra a Garanti Bank. A legtöbb ötezer lejes személyi kölcsönt augusztus végéig lehet felvenni, legtöbb 18 hónapos futamidőre, a kamat 6, a tényleges hitel mértéke 7,55 százalékos – áll a bank közleményében.