A magyarságnak különösen kiemelt ünnepe Nagyboldogasszony napja, mivel Szent István királyunk életének nevezetes történései is Mária mennybevételének időpontjához kötődnek: ezen a napon hunyt el és ezen a napon ajánlotta országát az Égi anya pártfogásába, sőt, a törvénynapokat is augusztus 15-én tartotta Székesfehérváron. Ezért fordult bizalommal a magyar nép minden nehezebb időszakban a Boldogasszonyhoz, és okkal nevezik a magyarságot Mária népének.
A Mária-tisztelet kezdetei a II. századra nyúlnak vissza, a legrégebbi Mária-ábrázolás is e század közepétől, a Priscilla-katakombából ismert. A keresztény világ a VI. századtól ünnepli Mária mennybevételének időpontját, augusztus 15-ét.
Magyarországon a Boldogasszony-tisztelet lényegesen korábbra nyúlik vissza, szépen összefonódik az archaikus Emese-hagyománnyal és a hajdani matriarchátussal. Ezért a magyarság körében soha nem okozott zavart, könnyen elfogadták a keresztény szűz Máriát mint Istenanyát. Sajnos, nem éppen érthető módon a hivatalos egyház a maga egyháztudósaival hajlamos elzárkózni az ősi hagyománytól, pedig annak lelkisége, ha nem is néven nevezve, teljesen megfelel a keresztény értékeknek. Feltehetően valami „pogányság” visszatértétől félnek, holott erről szó sincs. Nagyon szépen példázza ezt a kereszténység elterjedése előtt élő hagyomány, amely legjobban Csíksomlyón nyilvánul meg. A titokzatosnak tartott helyre már nagyon régen özönlöttek az emberek. Európa egyetlen népénél sem zajlott olyan simán a kereszténység átvétele, mint a magyarságnál, akik természetes módon, ősi hagyományaikon keresztül, egyenesen belenőttek a kereszténységbe, köszönhetően annak, hogy az ősi Babba néven tisztelt ősanyában fölismerték a Szűz Máriát. A babba annyit jelent, mint szép, ezért nem véletlen, hogy a magyar nép körében a Szép Szűz Mária, a Boldogasszony, a Nagyboldogasszony, a Babba Mária név szerepel gyakrabban, nem pedig az Európában közismert Santa Maria, Szent Mária. Az archaikus magyar népcsoportoknál, így a csángóknál a felismerés robbanásszerűen tört föl: „Őt szerettük eddig is Babbában! A Szépben!”, tehát fölösleges aggódni azért, hogy az ősi hagyományt máig megtartotta a magyar nép, mivel éppen ez adja a biztosítékot arra, hogy gyökereitől kezdve ragaszkodik a keresztény vallás Máriájához, az ország patrónusához, mindenkori segítőjéhez.
Nem véletlen az sem, hogy amit legjobban támadnak a magyarság történetében, az éppen a keletről érkező, Európa által nem ismert, a földet az éggel összekötő szokások gyakorlata és tartalma. A Mária mennybevételéről szóló népi jámborságot XII. Pius pápa a Fulgens corona kezdetű bullájában dogmai rangra emelte (1951). Ezzel elismerte a szakrális folklór előszavas tanúságtételét is. Érdemes lenne ezzel többet foglalkozni és értelmezni, különösen a teológiát végző fiatalok körében.
Nagyboldogasszony napjához számos szokás kapcsolódik, köztük a nagyboldogasszonyi fű szentelése. Mentát szenteltetnek, amit a halott koporsójába tesznek. De szentelményként szerepel a napraforgóvirág és az ökörfarkkóró is. Jut belőle az új pár ágyába, a csecsemő bölcsőjébe. A hasznos füveket középkori kolostorokban termelték. A szentelésre vitt virágcsokorban néha olajfaág is volt, mert a néphit szerint a haldokló Szűzanya megparancsolta, hogy a temetésén olajfaágat vigyenek a menet élén. Gyakori szokás a Mária-virrasztás és a Mária-koporsó készítése.
Nagyboldogasszony ünnepén oly sok, a magyarság és az ország életében fontos esemény történt, hogy többször fölvetődött már augusztus 15-e munkaszünetté nyilvánítása. Mária elszenderülése, mennybevétele, Szent István halála, az ország fölajánlása, Szent Imre, Szent István, Szent Gellért szentté avatása, a törvénynapok tartása mind ezen a napon történt.
A Nagyboldogasszony-patrocíniumoknak se szeri, se száma. Az Árpád-ház, Árpád megkeresztelkedett hada uralmát Mária örökségének vallotta. Nagyboldogasszony nyolcada, amelybe Szent István napja is beleesik, a magyar egyházi év kiemelkedő időszaka.
Hankó Ildikó
