A Besenyői-tó mellett gyűltek össze Erdély és Európa minden szegletéből a hun ivadékok, hogy a Magyar Ifjúsági Tanács, a Csillagösvény Egyesület és az Ikafalvi Református Egyházközség által szervezett és támogatott Hun tábor eseményein részt vegyenek. A négy kagán megválasztása és a törzsek megszervezése, no meg a sátorverés után a kagánok által vezetett hunok megalkották saját indulójukat, csatakiáltásukat és zászlójukat, majd egy tűzkapun mentek át, amelynek segítségével jelképesen leégették magukról rossz tulajdonságaikat.
Másnap az Ép testben éneklek programpont után – amely reggeli tornából és vidám népdalok énekléséből állt – a tábori jurta felállítása következett, amely amellett, hogy kuriózum, csapat-összehangoló játéknak is beillett. A jurta melletti téren délután néptáncoktatásra került sor. Both László zabolai tánctanár vezette be a hunokat a táncolás alapjaiba. Pénteken délelőtt a Zöld Nap Egyesület elnöksége, Ráduly Attila és Derzsi Katalin tartott zöld foglalkozást. A különféle társasjátékok mellett egy képzeletbeli települést mentettek meg a szennyeződéstől. Délután íjazás, nemezelés, kőfestés és agyagozás közül válogathattak a táborozók, szombaton pedig dálnoki túrára készült a csapat. A Nemere útján mentünk Dálnokba, ahol meglátogattuk a falu református templomát, amelyben értékes rovásírásos emlék található, Dózsa György szülőházának helyét, majd a Beczássy-kúriát. Marosi Károly lelkipásztor bemutatója után a kúria mellett található dendrológiai parkban egy páfrányfenyő árnyékában fogyasztottuk el estebédünket, majd egy másik úton visszatértünk a tó melletti sátrainkhoz. Kissé ránk sötétedett, de különös élmény volt a sötét erdőben kutyaugatások közepette gyalogolni. Jó volt megtapasztalni, hogy Üstengri, ahogy mi, hunok, vagy a jó Isten, ahogy mai hunok említjük, mindvégig ott volt velünk és többször megjelent egy segítőkész, kutyákat elterelő juhpásztor vagy a rövidítő utat megmutató tehénpásztor képében.
Vasárnap természetesen istentiszteletre ment Maksára a csapat, majd délután hun méta- és focibajnokságra került sor. Ezek a hagyományostól eltérő mérkőzések csapatszellemet és figyelmességet igényelnek. A hun focit két labdával játsszuk, ezért sokkal jobban kell figyelni és összpontosítani, mint a hagyományos labdarúgójátékban. Hétfőn délelőtt ostorozó-, íjazó- és bútorfestő műhelyeken tehette mindenki próbára rátermettségét, majd Recsenyédi Attila és húga, Hanna hagyományőrző bemutatóját szemlélhettük meg. A bemutatóból a legnépszerűbb elem a „lófektetés” volt, amit kérésre Attila mindkét lóval bemutatott. Ezután vitafórum következett, ahol a korábbi napok mintájára egy, a hunok által javasolt elvi kérdésről vitáztak a szemben álló felek, ezáltal fejlesztve vitakultúrájukat.
A táborzárón úgy értékeltük, a hármas célkitűzést sikerült megvalósítani. Megpróbáltuk megtanítani, feltárni a résztvevők számára azt, hogy az engedelmesség ebben a korban a legfőbb feladatuk, és akkor válhatnak egészséges felnőtté, ha ebben tökéletesítik magukat. A második célkitűzésünk az volt, hogy a stressztényezőket kizárva próbáljuk maradandó élményekben részesíteni a táborozókat. A harmadik, amire meg akartuk tanítani őket, a megfelelő kommunikáció volt, beszélni saját gondolataikról, terveikről, elképzeléseikről, érzéseikről, akaratukról.
A tábort Atilla tengrikút azon gondolatával zártuk, amellyel megnyitottuk: „Az élet harc. A harc az élet.” Bízunk benne, hogy minden hun küzd a maga helyén, és az élet nagy harcában – még ha kisebb csatákat el is kell vesztenie – győzedelmeskedik.
Bardócz Csaba
