A második világháború végén, 1944. szeptember 26-án román fasiszták, a Maniu-gárda tagjai törtek rá Szárazajta lakosságára, ártatlan embereket mészároltak le, középkort idéző kegyetlenséggel vágták le néhányuk fejét fatuskón, a falu lakosságát (gyermekeket, asszonyokat is) arra kényszerítették, hogy az iskola udvarán végignézze a vérfürdőt; a nevelés színterét változtatták mészárszékké sötét román banditák, s csak az orosz katonák feltűnése miatt hagyták abba a hóhérmunkát. Soha fel nem oldódó komplexus ez a barbár cselekedet minden magyar ember lelkében.
Vértanúkat is gyászol Erdővidék, magányos lázadókat.
Budai Domokos (1892–1938) középajtai építészmérnököt a hírhedt román fasiszta szervezet, a Vasgárda gyilkolta meg 1938-ban.
Nagyajtáról származott Moyses Márton fiatal költő, matematikus zseni, a líra és a tudományos kutatás nagy reménysége. Diáktársaival az 1956-os forradalmárok megsegítésére indult, a határon elfogták, megverték, megkínozták, bebörtönözték őket. Moyses Márton benzinnel öntötte le magát Brassóban, mint a cseh Jan Palach, tűzhalállal tiltakozott a román kommunista diktatúra ellen.
Vargyason nyugszik Borbáth Károly (1931–1980) kiváló helytörténész. Tudományos felfedezései miatt üldözték, visszavonult erdővidéki magányába, rejtélyes körülmények között halt meg 49 éves korában.
***
Erdővidék szellemi földrajza legalább olyan gazdag, mint a múltja vagy a felszín flórája, faunája. Évszázados protestáns hagyomány követelte minden családtól, hogy egy fiúgyermeket a tudománynak szenteljen. Ennek a felhajtóerőnek köszönhetjük, hogy az egyetemes szellemi élet képviselői lettek az innen magasba emelkedő, tanult elmék, köztük olyanok, akik nélkül elképzelhetetlen a magyar univerzum, a magyar paletta. S mivel Erdővidék lakosságának jelentős része nem volt jobbágy, kollektív nemességet kapott a határőr szolgálatért, küldöttei a tudósvilágba, a poétai mezőbe is bevitték a szabadság érzetét, a fölemelt fő méltóságát.
*
Példamutató és Erdővidéket, Barcaságot leginkább jellemző paradigma, hogy a könyvek, kódexek, könyvtárak búvárlója, Apáczai Csere János (1625–1659) híres Encyclopaediájában a szabadság lobogóját bontotta ki. A bevezető részben írja: „…az igazság szabadságának zászlaja alatt honfitársaim elé tártam mindazokat a szükséges dolgokat, amelyek hasznosak, és amelyeket ismerni szükséges…”
Felemelő és magasztos ez a tudósi ars poetica! Felemelő és magasztos az, hogy a magyar tudományosság kapujában úgy áll Erdővidék és Barcaság fia, Apáczai Csere János, mint Delacroix nőalakja a barikádon, mint a fáklyát magasba emelő szobor New York kikötőjében.
Nagy mesterének, Descartes-nak a filozófiai rendszerét írta újra magyarul, miközben óriási küzdelmet vívott a tudományos szaknyelv kimunkálásáért. Ugyancsak a magyar nyelv „szárasságát” (szegénységét) olajozta, amikor a teológia, a matematika, a mértan, a csillagászattan, a természettudomány, a medicina, a földművelés, a történelem ismeretanyagát summázta. Nyelvteremtő küzdelme fontosabb, mint a tudományhalmaz, amit tizenegy fejezetben egybeszerkesztett. Aki az óriás vállán ül – vallotta –, messzebbre lát, mint az óriás. Szép gondolatát átvehetjük, s joggal nevezzük őt szellemóriásnak, akinek válláról a múlt és a jövő mezőit pásztázzuk tekintetünkkel.
Sugárzó példakép ő, mert mindezt távol hazájától, Utrechtben cselekszi, azzal a gonddal és céllal, hogy a magyar tudományosságot a nyugati népek színvonalára emelje. A hívó szót is meghallotta, 1653-ban Aletta van der Maet nevű holland feleségével, gyerekeivel hazaköltözött Gyulafehérvárra. A nagyszerű élettárs, Aletta van der Maet nevének zenéje szólt át a túlvilágból Áprily Lajos számára a Házsongárdi temetőben, dal és fény áradt a sírból, és a férj szelleme, jó kísértete jelent meg a kései költő-utód előtt:
„hol a sötétség tenger-árja ellen
ragyogó gátat épített a szellem.”
(Tavasz a Házsongárdi temetőben)
Erdély, az erdélyi fejedelmi udvar nem volt felkészülve a „napsugaras nyugat” hazatért követének befogadására, a puritanizmus védelmében elmondott beszéde miatt Apáczait azzal fenyegette meg Erdély fejedelme, II. Rákóczi György, hogy a toronyból dobatja le, és csak Lórántffy Zsuzsanna segítségével jutott álláshoz Kolozsvárott, ahol beköszöntő beszédében az iskolák felette szükséges voltáról elmélkedett (De summa scholarum necessitatae) .
Kortársunk, Páskándi Géza, a kiváló költő drámai műben formált fényoszlopot Apáczai Csere János alakjából (Tornyot választok).
Sok köze volt a fényhez! Ő az első magyar, aki a mi nyelvünkön fogalmazta meg Kopernikusz heliocentrikus elméletét, ő az első tudós, aki vallotta: a tudás a szabadságharc eszköze, a tudomány barikádján állni hősi cselekedet. Ezt a krédót vésték emléktáblájára Apácán hálás utódok 2000-ben: Soha a tudományi fegyveredet kezedből le ne tedd.
*
Nem léphetjük át Apáca határát a község huszadik századi költő-fia, Bartalis János (1893–1976) nevének említése nélkül. Híres alsókosályi bukolikáival a Dés környéki tájat emelte be a magyar irodalomba, ott írt és gazdálkodott felesége birtokán, de a gyermekkor, a barcasági-erdővidéki emlékek izzottak a lelkében, tájlírája elemeit, mint méh a nektárt, széles mezőkről gyűjtötte össze. Szabad verset írt, s a csoda azzal következett be, hogy tárgyias, prózai mondataiba, verssoraiba be tudta emelni a lírát, a panteizmust, a melankóliát. Önjellemzése létértelmezés is: „Nincs kezdete az én dalomnak, / és nincs vége se, / egy darab a világból, / vagy talán maga az egész világ.” (Ó, szép tavaszi nap!) (...)
A borzalmas világháború és Trianon után az erdélyi magyar irodalom születésének minden fontosabb eseményénél jelen van, a pionírok közt menetel, az útkövezők ösvényeit járja. A kisbaconi mester, Elek apó indult el truppjával faluról falura, városról városra, és evangélisták módjára osztogatták az akkor születő erdélyi irodalom virágait, Bartalis János hűséges tagja volt ennek a társulatnak, és fogadott írófia Benedek Eleknek, ezáltal a hőskor tehetséges és hűséges írástudója.
S még mindig Apáca!
Egyedülálló, híres népszokás a faluban a kakaslövés. A favillára kötözött élő kakas lelövése kétségtelenül pogány korból maradt fenn, de a legenda közelebb, a keresztény korba helyezi a történetet:
Tatár-török hadak dúlták a vidéket, a lakosság a közeli Fekete-várban rejtőzött el, de egy öregasszony kakasa kukorékolásával elárulta őket, s az ellenség rájuk tört. A Capitoliumot Júnó istennő libái megmentették gágogásukkal, de itt a kakas vészt hozott a várvédőkre, emiatt lövik ma is szegényt Apácán, igaz, most már csak céltáblákra festett képet lyuggatnak át fiatal legénykék nyílvesszővel, íjas puskával.
*
Az Olt túlsó partján is magasba törtek a szellem hegycsúcsai az elmúlt évszázadokban. A reformkor a héroszok születésének kedvezett, de fordítva is igaz, a héroszok emelték magasba a kort.
Nem messze Apácától, vele átellenben, az Olt túlsó partján, Bölönben született Farkas Sándor (1795–1842), aki előnévnek fölvette faluja nevét. Ő az aranyszázad egyik jeles polihisztora: teológus, jogász, politikus, közgazdász, lapalapító, szerkesztő, szépíró, utazó, országépítő reformer, Wesselényi Miklós barátja.
Bölöni Farkas Sándort túlzás nélkül nevezhetjük a szabadságeszmény akkreditált követének a nagyvilágban. Nyugatra ment, akárcsak Széchenyi István és Wesselényi Miklós, azzal a céllal, hogy fejlett civilizációk újításait szülőföldjén meghonosítsa. Útitársával, Béldi Ferenccel áthajózta az Atlanti-óceánt, az Újvilág friss szellemét, demokratikus intézményrendszerét fürkészte-firtatta, s hazatérve jegyzetanyaga alapján beszámolót írt – Utazás Észak-Amerikában (1834) –, ami egykönyves íróként örök életűvé avatta.
(folytatjuk)
