Kártérítést ígérnek aszálykárokra

2015. augusztus 25., kedd, Gazdakör

Az ország egész területén gondokat okozott a csapadékmentes, forró nyár. A szakminisztérium a mezőgazdászok kérésére július végén elindította a károk felmérését, összesítését.

Az aszálykárok megtérítésére vonatkozó határozatot már elfogadta a kormány, amelynek értelmében azoknak a termelőknek nyújtanának segítséget, akik bizonyítani tudják, hogy a száraz­ság miatt a terméshozamuk 30 százaléka tönkrement.  A gazdaszervezetek e célból többször is megbeszélést folytattak Daniel Constantin szakminiszterrel, legutóbb a múlt hét elején. A miniszter akkor két típusú kártérítési támogatást ígért, egyiket a kisgazdaságoknak, a másikat a nagyoknak. De egyelőre még nem ismert a szárazság sújtotta teljes területnagyság és a termelőknek kifizethető kártérítés mértéke. A miniszter ígérete szerint ezeket csak a betakarítási kampány befejezése után állapítják meg. Egyelőre a károk felmérésére létrehozott megyei bizottságok egy előzetes felmérést végeztek, majd a következő időszakban az egyéni kárfelmérés is megtörténik annak érdekében, hogy a kár mértékét és a kártérítési összegeket megállapíthassák.
A legérzékenyebben a kisgazdaságokat érintette az aszálykár, sokan abba a helyzetbe kerültek, hogy pénzforrás hiányában nem tudják elkezdeni az őszi munkálatokat. Ezért a minisztérium azt javasolja, hogy a kisgazdaságoknak fizessék ki év végéig a kártérítési támogatást. „A kisgazdák számára, akiknél 30 százaléknál nagyobb terméskiesést okozott a szárazság a megművelt parcelláikon, egy, az állami költségvetésből kifizetett támogatásra gondolunk, úgynevezett minimis segély formájában. Ezt kormányhatározat formájában fogjuk törvényerőre emelni, minden valószínűség szerint szeptember folyamán. Ezután pedig az első költségvetés-módosításnál a minisztérium kiegészítést igényel. A kártérítési támogatás mértékét az így kapott kiegészítés szerint fogjuk megállapítani, és reményeim szerint még ebben az évben ki tudjuk fizetni” – nyilatkozta Daniel Constantin.
A nagygazdaságok kártérítésére nagyobb összeg kell, így a miniszteri bejelentés szerint csak jövő év elején  jutnának hozzá a kártérítési támogatáshoz, miután a károk felmérése befejeződik.  Erről a szándékról viszont tájékoztatni kell az Európai Bizottságot is, így az onnan kapott válaszra lehet, hogy több hónapot is várni kell. A miniszteri bejelentés szerint a szakemberek már dolgoznak az elküldendő dokumentáció előkészítésén. 
A témával kapcsolatosan Tánczos Barna szenátor, a képviselőház mezőgazdasági bizottságának titkára is tartott nemrég sajtótájékoztatót, amelyben rámutatott: „Fontos tudni, hogy csak azokat a károkat téríti majd meg a minisztérium, amelyeket a gazdák személyesen jelentettek be a helyi önkormányzatoknál. Tehát a kár bejelentése az első lépés ahhoz, hogy aszály miatti kártérítést kapjanak a gazdák”. Kiemelte, hogy a panasztétel alapján egy helyi bizottság értékeli fel a károkat, azt a megyei bizottság összegzi és ellenőrzi, majd eljuttatja a mezőgazdasági minisztériumhoz. A legtöbb erdélyi megyében munkához látott a megyei bizottság, amely hivatalosítja, hogy a helyi felértékelés helyesen zajlott-e. A szenátor minden kárvallott gazda tudomására szeretné hozni, hogy a megyei bizottságok  helyszíni szemléjével párhuzamosan továbbra is várják mindazon gazdák bejelentéseit, akiknek több mint 30 százalékos terméskiesést okozott az idei szárazság – legyen az burgonya, gabonaféle, kaszáló, legelő vagy gyümölcsös.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 717
szavazógép
2015-08-25: Riport - Nagy B. Sándor:

Mit olvasunk manapság?

Felmérések is igazolják, hogy olvasási szokásaink változóban vannak. Ha több-kevesebb időre sikerül kiszakadnunk a mindennapok rohanásából, és lehetőségünk adódik az olvasásra, általában az internetet, közösségi oldalainkat böngésszük számítógépen, táblagépen, okostelefonon. Az idősebbek, akik kevésbé mozognak otthonosan a technika világában, többnyire tévéznek vagy újságot lapoznak. A jelenség okairól, valamint az írók, könyvkiadók, könyvtárak szerepéről és felelősségéről beszélgettünk Zágoni Balázs íróval, a Koinónia Könyvkiadó vezetőjével, Szonda Szabolccsal, a Bod Péter Megyei Könyvtár igazgatójával és Hollanda Andreával, a könyvtár olvasószolgálatának vezetőjével.
2015-08-25: Gazdakör - Bokor Gábor:

Európai szövetséghez tagolódnának

Az Európai Szimentáli Szövetség tagja akar lenni a Romániai Szarvasmarha-tenyésztők Szövetsége. A csatlakozást megelőző egyezményt Marosvásárhelyen, a szimentáli típusú tarka szarvasmarha kongresszusán írták alá. Ám a tényleges csatlakozásig még egy sor ellenőrzésen kell átesnie a romániai szervezetnek. A csatlakozást illetően megoszlanak a vélemények.