Bölöni Farkas Sándor hazájában, Erdélyben még mécsessel világítottak, a leggyorsabb jármű a postakocsi és a lószekér volt, s ő a modern technikát, az amerikai sajtót, az iskolákat, a nevelést, a jogrendet, a vallást, a politikai pártokat vizsgálta: Mit lehetne abból otthon hasznosítani?
Beleszerkeszti könyvébe a Függetlenségi Nyilatkozatot, amelyet 1776. július 4-én szavazott meg a Kongresszus 55 képviselője azzal a jelszóval, hogy „minden ember egyenlőnek teremtetett”.
Bölöni Farkas Sándor könyvében lázító a függetlenség eszméje, s irritálóan új a demokratikus egyenjogúságot hirdető elmélet. A Habsburg hegemónia sötét árnyéka ekkor még túlságosan ránehezedett Magyarországra, az Utazás Észak-Amerikában (1834) megjelenésekor Petőfi még csak tizenegy éves, Kossuth Lajos harminckettő, de az idő éréséhez Bölöni Farkas Sándor is hozzájárult.
Magyar szellemi univerzumot jellemző adat: Bölöni Farkas Sándor csak 11 évvel volt fiatalabb, mint Kőrösi Csoma Sándor, és egy évben, 1842-ben haltak meg. Mindketten híres utazók, egyik az őshazát kereste Keleten, másik a magyarság civilizációs felvirágoztatásán töprengett Nyugaton. Egyikük a múltba utazott, másik a jövőbe, de céljuk azonos volt, romantikus lángolással szolgálni népet, hazát, nemzetet. Bölöni Farkas Sándor naplótöredékének egyik mondata jellemző koreszme, mindkét utazó életfelfogását hordozza: „Vannak a szívnek oly babonái, melyeket az észnek legkomolyabb bírálatai sem oszlathatnak el.”
Apáczai Csere János tragikus sorsát Páskándi Géza írta meg drámában, Bölöni Farkas Sándor alakját regényben teremtette újra Mikó Imre (1911–1977), a híres Mikó család 20. századi fia, a legnagyobb nemzetiségi szakértő, a szürke eminenciás: A bércre esett fa (Bölöni Farkas Sándor életregénye) (1969)
Sorsszimbólum. Bércből kinőni a természet parancsa. Bércre esni a fátum irgalmatlan döntése, ami által a József Attilla-i törvény valósul meg: „a hős el van vetve, teremni muszáj”.
*
És sorra jönnek elő az arcok! Bölön után, Barót felé haladva Nagyajta következik, a híres unitárius püspök, Kriza János (1811–1875) szülőfaluja.
Egy kőnyomatos kép maradt fenn róla, arcvonásaiból kiolvasható származása: Torockón voltak bányászok az ősei, kemény férfiak, elszántak, bátrak, s Kriza János jól sáfárkodott a genetikai, erkölcsi örökséggel. Édesapja ugyan már szegény sorsú unitárius pap, Kriza János élete mégis szívós munkában telt el, a tanulást, az önképzést puritán szigorral végezte, amíg eljutott a püspöki székig, irodalomban a Vadrózsák (1863) híres gyűjteményének országos sikeréig, s ezáltal a Magyar Tudományos Akadémia tagságáig. Petőfi-előd, a népiesség korai hírnöke. Három évig Berlinben tanult, itt figyelt föl a Grimm testvérek munkáira, Herder elméletére, s ennek hatására élete értelmét a nép által alkotott szellemi kincsek összegyűjtésében látta és tudta. Óriási szerepe volt az ún. „herderi jóslat” cáfolásában.
A Vadrózsák (1863) olyan bőségszarú, amelyből könnyűszerrel fölmutatható Erdővidék népköltészete. Indokolt csak ebből a forrásból meríteni, mert amúgy sincs szigorúan elkülöníthető folklórja e kistájnak, Kriza is egész Udvarhelyszék, Csík- és Háromszék anyagát gyűjtötte.
A kortársakban a székely balladák keltettek nagy döbbenetet. A Kádár Kata, a Kőmíves Kelemenné, a Budai Ilona, a Júlia szép leány drámai tónusa, a jellemek, az események végzetszerűsége a világirodalom, főleg az ókori görög drámák nagy alkotásaival rokon.
Mivel a Vadrózsák valóban össznemzeti kincsek gyűjteménye, azokat a csírákat, töredékeket kell kiemelni, amelyek később az egész Kárpát-medencében elterjedtek, közismertté váltak. A zeneirodalom klasszikusai a Tavaszi szél vizet áraszt remekművet tartják a legszebb magyar népdalnak. Kriza gyűjteményében még csak egy strófa szerepel ebből – a „virágom, virágom” ismétlés még hiányzik:
A pántlika könnyű gúnya,
Mert azt a szél könnyen fújja.
A főkötő nehéz gúnya,
Mert azt a bú nyomdokálja.
A szerelmi bánat, a kesergés ma is élő, többstrófás dala a Felsütött a hold sugára kezdetű ének. A Vadrózsákban csak egy, mégpedig Anyaszék egyik településéhez kötődő szakaszt találunk abból:
Tordátfalván van egy malom,
Bánatot őrölnek azon,
Néköm is van búbánatom,
Odaviszöm a hátamon.
Kodály Esti dala egyik nemzeti imádságunk, szent szövegünk, aligha nevezhető jó magyarnak, aki nem ismeri. A világ zenekultúrájában is jelen van, a King’s Singers is énekelte. A szakirodalom szerint két szakaszát maga Kodály gyűjtötte a Nógrád megyei Pásztón, a 3. strófa Szeged környékéről került elő, és íme, Kriza gyűjtésében egyik töredéke:
Jaj, Istenöm, rendölj szállást,
Mett meguntam a bújdosást,
Idegen földön a lakást,
Éjjel-nappal a sok sírást.
Bartók figyelmét sem kerülte el a Vadrózsák kötet. Nehéz lenne ellenőrizni, közvetlenül vagy más kiadványok közvetítésével jutott el hozzá a versszöveg, aminek hatására megszületett a disszonáns, sikoltó bartóki remekmű:
Kara-héjja, héjja!
Kilenc pipénk héjja,
Ha nem adod vissza,
Ne jöjj erre héjja!
Kriza Jánost nem fagyasztotta be protestáns, puritán szerepbe az egyházi méltóság, jókedvű, jó kedélyű ember maradt a püspöki székben, a gyűjtött dalok közül szerelemdal a legtöbb, a fiú és a lány, a férfi és a nő vijjogó párharcáról, különbözőségükről és egymásba robbanó azonosulásukról szólnak. Két példa:
Búzát vittem a malomba,
Azt gondoltam, törökbúza,
Törökbúza édös málé,
Nincs szöbb élet, mint a lányé.
Mert a léány, mint a páva,
Úgy fekszik a vetött ágyba’,
De a legén, mint a kutya,
Úgy leskődik az ablakba’.
És a másik:
A fuszulyka szára,
Fölfutott a fára,
Az én édösömnek
Csókra áll a szája.
Nem bánom, nem bánom,
Csak szűvemből sajnálom,
Hogy az én édösöm,
Más karjában látom.
Kriza közli először az első, igazi, eredeti székely népmeséket.
Olyan nyelvi és néplélektani mélységek buggyannak föl ezekben, amelyet se az alkotó fantázia, se a delírium, se a megsejtés, se a száraz, logikai töprengés nem tudott mostanig túlszárnyalni. Egyetlen remekmű megemlítésére van itt lehetőség: Az apám lakodalma.
Buzogó forrás, mindaz, amit a székelység megélt, amit gondolt, amit a világból a maga képére gyúrt, benne van. Nyelvi leleményeit, turpisságát, abszurd gondolatfutamait, a lehetetlen legyőzését a székely írók feloldva, szálaira bontva, más műfajba, versbe, regénybe, novellába transzponálva újraírták, megismételték. Nyirő József és Tamási Áron ennek a televénynek a sarjadéka.
Kriza tudatos gyűjtő volt, okos körülpillantással vette be a gyűjteményébe a közmondásokat, táncszókat, találós kérdéseket, öntöző-locsoló versikéket, és Tájszótárt is szerkesztett. Milyen kár, hogy kiestek vagy be sem kerültek nyelvünkbe olyan hangulatfestő szavak, mint: ágál, (büszkélkedik) agyal (megver), babukol, baggat (lassan, rosszul végzi a dolgát), csángál, csángat (félre veri a harangot), összehuttyan (összeesik), kecskebukát vet (bukfencezik), köntörfalaz (mellébeszél), láz (nagy fennsík), mutuj (ügyefogyott) stb.
Nem is tudott más az ő nyomába lépni, csak a fél évszázaddal később született földije, az ugyancsak erdővidéki Benedek Elek.
Köpeczi Sebestyén József (1881–1964) híres heraldikus, címerfestő, genealógus Széken született, de a két világháború között Köpecen élt, mert előneve miatt a román hatalom ezt a falut jelölte ki kényszerlakhelyének. Ő Erdővidék egyetlen deportált polgára.
Kalandregény az élete. Festőnek készült, Bécs, München, Párizs műegyetemein, művésztelepein tanult. Az első világháború végén a Székely Hadosztályban harcolt, foglyul ejtik, Brassóban együtt raboskodott Márton Áron püspökkel. Kivégzését csodával határos módon úszta meg. Megmenekül, s a háború után olyan munkákat végez, hogy I. Ferdinánd román király Bukarestbe rendeli, s megfesteti vele a Hohenzollern-ház nevében Románia államcímerét.
Számunkra fontosabb az 1943-ban készült pompás munkája: A Nemes Székely Nemzet ősi címere.
Szenvedélyesen kutatta és restaurálta a székelyföldi templomok falképeit, számos híres erdélyi család címerét és ex librisét ő készíti el. Hosszas vándorlás után élete utolsó színtere Kolozsvár.
(folytatjuk)
