Nyílt nap a lókodi kísérleti kertben

2015. szeptember 1., kedd, Gazdakör

A Civitas Alapítvány a Polgári Társadalomért a Hagyományos magok – a biodiverzitás megőrzésének kulcsa elnevezésű projekt keretében az elmúlt héten nyílt napot szervezett a Hargita megyei lókodi kísérleti kertben. Az esemény célja bemutatni a megmentett tájfajtákat a sajtó képviselőinek és olyan személyeknek, akik érdekeltek a hagyományos és szabad magok megmentésében, és részt szeretnének vállalni egy olyan együttműködésben, amely ezt a célt szolgálja – tudtuk meg a szervezet tájékoztatójából.

A kert 2015 tavaszán jött létre Lókodban a Lókodi Ifjúsági Alapítvánnyal partnerségben. Kialakítását és működtetését egy kertész és számos önkéntes végzi. Az elültetett magok, amelyeket a múlt év folyamán gyűjtöttek össze önkéntesek bevonásával, elsősorban Székelyföldről származnak. A kolozsvári partnerszervezettől, az Eco Ruralistól kapott szabad magokat pedig olyan gazdáknak, illetve hobbikertészeknek adták oda, akik vállalták a fajták szaporítását és megmentését.
A megmentett tájfajtamagok 2016 tavaszán érhetőek el azok számára, akik maguk is magvetők szeretnének lenni, és saját kertjükben tájfajtákat ültetnének.
A projekt keretében nagy hangsúlyt fektetnek az oktatás­ra, tapasztalatcserére és az együttműködésre, hiszen egy-egy tájfajta megmentése attól függ, hány elkötelezett személy vállalja az ezzel járó munkát.
A 22 hónapos projekt célja hálózat kialakítása olyan személyek és szervezetek között, akik/amelyek fontosnak tartják Erdély agro-biodiverzitásának megőrzését.
A konkrét célok közé tartozik megmenteni és újra életre kelteni a hagyományos magokat olyan együttműködés kialakításával, amelynek keretében feltárják, összegyűjtik, szaporítják és újra elérhetővé, hozzáférhetővé teszik ezeket. A munka során közösségi találkozókat és képzéseket is szerveznek, ahol a hagyományos magok megmentésének fontosságáról és mikéntjéről tartanak előadásokat. Harmadik fontos pillére a projektnek egy olyan kelet-európai civil érdek-képviseleti hálózat kialakítása, amely segíti a hagyományos magok sokszínűségét és szabad forgalmazását a térségben.
A projekt várható eredményei közé tartozik két kísérleti kert létrehozása a két fejlesztési régióban, együttműködési hálózat kialakítása kistermelők között, nemzetközi civil érdek-képviseleti hálózat kialakítása, ötven vidéki közösség mozgósítása és bevonása a projektbe, képzések szervezése, valamint információs és oktatási tananyagok elkészítése és eljuttatása a célcsoportokhoz.
A projekt Erdély szintjén valósul meg, melyben az EcoRu­ralis Egyesület, az Agrar Media Egyesület és a norvégiai Norgesvel – The Royal Norwegian Society for Development mint partner vesz részt. A projektet az EGT 2009–2014 finanszírozza a Civil Támogatási Alap Romániában program keretében, a Fenntartható fejlődés témakörben. (Sajtóközlemény)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 709
szavazógép
2015-09-01: Gazdakör - Incze Péter:

A fiatal gazdák a legaktívabbak (Vidékfejlesztési terv)

Olvasóink kérésének eleget téve információkat gyűjtöttünk a vidékfejlesztési terv keretében letett pályázatok számáról és értékéről. Rengetegen érdeklődnek, közülük sokan tétováznak, esélyeiket latolgatják. Az elérhető adatokat összehasonlítva a megpályázható összegekkel, kijelenthetjük, hogy ebben az évben nagy az esélye a sikeres pályázatnak.
2015-09-01: Gazdakör - :

Szeptemberi vetési napló

Gyümölcsszüretre azokat a napokat ajánljuk, amikor a hold a Kos jegyében vagy a Nyilasban áll. A gyökérnövények betakarítására gyökérnapok alkalmasak, jobb tárolást, eltarthatóságot eredményez hagymánál, sárgarépánál, céklánál, burgonyánál.