Olvasóink kérésének eleget téve információkat gyűjtöttünk a vidékfejlesztési terv keretében letett pályázatok számáról és értékéről. Rengetegen érdeklődnek, közülük sokan tétováznak, esélyeiket latolgatják. Az elérhető adatokat összehasonlítva a megpályázható összegekkel, kijelenthetjük, hogy ebben az évben nagy az esélye a sikeres pályázatnak.
Már többször írtunk arról, hogy jelenleg a vidékfejlesztési tervben tíz alfejezetre, illetve területen lehet pályázni. Az első két fejezet (a gazdaságok korszerűsítése és a fiatal gazdák támogatása) már március 25-e óta pályázható, a többi nyolcnál ezután indult a kiírás.
A gazdaságok korszerűsítése című, 4.1 számot viselő fejezetnél az elkövetkező hét év (2014–2020) alatt összesen 1,018 milliárd euró pályázható meg, ebből a 2015-ös évben közel 206 millió euró. Itt a mezőgazdaság különböző ágazataiban letett pályázatok nem versenyeznek egymással, külön bírálják el, növénytermesztésre 72 millió euró, állattenyésztésre 72 millió, hegyvidéki gazdaságok fejlesztésére 41,1 millió és családi gazdaságok korszerűsítésére 20,6 millió euró pályázható meg. A jelenleg elérhető információk szerint az eddig letett pályázatok száma 121, összértékük pedig 53,5 millió euró, ami azt jelenti, hogy a 2015-re leosztott 206 milliós keretösszeg csak valamivel több, mint egynegyedére tettek le pályázatot az elmúlt öt hónapban. Az utolsó határidő a pályázatok elfogadásánál október 30., tehát a pályázni óhajtóknak még két hónap áll rendelkezésükre.
A fiatal gazdák megtelepedésének támogatásánál (6.1-es fejezet) ebben az évben 111,2 millió euró pályázható meg. A támogatás mértéke 40 vagy 50 ezer euró a fiatal gazda által átvett gazdaság vagy gazdaságok SO- (Standard Output) nagysága szerint. Itt köztudottan nem szükséges önrész. Az összeget megosztották: 33,4 millióra csak a hegyvidéken gazdálkodó fiatalok tehetnek le pályázatot. A március 26-a óta eltelt öt hónapban összesen 1041, 40 év alatti fiatal pályázott 44,36 millió euró értékben. Tehát az éves keretösszeg közel kétharmada még mindig pályázókra vár.
A júniustól pályázható, Támogatás kisgazdaságokra címet és 6.3-as számot viselő fejezetnél ebben az évben 72 millió euró pályázható meg. A 2014 és 2020 közötti vidékfejlesztési tervben csupán 150 milliót irányoztak elő keretösszegként a pályázatok kifizetésére. Ez országos szinten csupán 10 ezer kisgazdaság pályázatára lenne elegendő, de reményt keltő, hogy a román hivatalosságok többször is nyilatkozták: nagyfokú igénylés esetén lehetőség van a keretösszeg növelésére, átcsoportosítására. A pályázó gazdálkodónak, illetve gazdasága SO-értékének 8000 és 12 000 SO közöttinek kell lennie, a támogatás értéke 15 ezer euró. Országos szinten az eddig letett pályázatok száma és értéke ennél a fejezetnél nagyon alacsony, gyakorlatilag még a teljes éves összeg lefedetlen. A vidékfejlesztési beruházásokat kifizető ügynökség megyei irodájától kapott információink szerint ennél a fejezetnél Kovászna megyében is az országoshoz hasonló a helyzet, Háromszéken még egyetlen pályázatot sem tettek le a Kisgazdaságok támogatása fejezetnél. Végül is elmondható, hogy az ezután pályázóknak is nagy az esélyük, hogy az elbírálásnál és kiválogatásnál sikeresek legyenek. Ebben az évben a záros október 30-i határidőig még rengeteg pénz áll rendelkezésükre.