A megyeszékhelyi Közüzemek Rt. a Sepsiszentgyörgyhöz, Kézdivásárhelyhez, Kovásznához és Bodzafordulóhoz tartozó települések ivóvízhálózatának és csatornarendszerének bővítését tervezi. Az erre vonatkozó pályázathoz 2,68 millió euró társfinanszírozást kell biztosítania a Kovásznán is tevékenykedő cégnek.
A fürdőváros részvényes a vállalatban, ezért arra kérték a helyi tanácsot, bízzanak meg egy személyt, aki az önrész biztosítása mellett szavaz a részvényesek közgyűlésén. A kovásznaiak feltételhez kötötték a delegálást: csak akkor adnak megbízást, ha a Közüzemek vállaljaaz Eminescu utcai vízvezeték felújítása körüli bonyodalmak rendezését – ugyanis tervezési hiba miatt az utca lakóinak csak egyharmada csatlakozhat az új vezetékre. A tanács augusztusi soros ülésén úgy látszott, a városatyák összefognak, kitartanak a követelés mellett, de látványos és hirtelen jött pálfordulás után a többség minden feltétel nélkül rábólintott a szolgáltató kérésére.
A Közüzemek képviselői is jelen voltak a gyűlésen, így hallhatták cégük munkájának értékelését. A kovásznai tanácstagok – románok és magyarok egyaránt – komoly hiányosságokra hívták fel a figyelmet. Megyeszinten Kovásznán volt a legolcsóbb az ivóvíz, de az utóbbi években, mióta a Közüzemek biztosítja a vízellátást, az ár megháromszorozódott. Mindezek mellett a víz gyakran zavaros, sokszor nem jut el a tömbházak felső emeleteire. A városban zajlik az infrastrukturális felújítás, bővítés, de a munka kívánnivalót hagy maga után, nem tartják be a határidőket, a kivitelezés minőségével, az utak helyreállításával is bajok vannak. A Közüzemek azt mondja, mindez a helyiek érdekében történik, de ez eddig nem látszik, a haszon egyelőre a Közüzemeket és az Aquacov egyesületet illeti – summázott Kopacz Levente.
A többórás vita alatt úgy látszott, a városatyák nem engednek, de miután a Közüzemek képviselője és több tanácstag is ki-be járt az ülésteremből, bekövetkezett a pálfordulás. Kopacz kijelentette: nem engedhető meg, hogy Csomakőrös infrastrukturális fejlődése elmaradjon csak azért, mert a kovásznai Eminescu utcában nincs megoldva a bennvalók csatlakozásának kérdése. A felvetés azonnali meghallgatásra talált, a jelen lévő 12 tanácstagból kilencen igennel szavaztak, ketten nemmel, egy városatya érdekeltsége miatt tartózkodott a vokstól.
Thiesz János polgármester kérésére a város és a Közüzemek képviselői a napokban ülnek össze, és annak lehetőségét tárgyalják, hogy közös befektetéssel oldják meg az Eminescu utcai csatlakozások kényes ügyét.