Miközben a bukásra álló kormányfő egy vakációzó diákhoz illő „csapatépítő” bulit szervez a vele egy csónakban evezőknek (amelyen a kötelező házi olvasmányba is belenéztek, el is dicsekedtek vele), egykori kampányfőnöke dolgozik, sorra veszi a különböző rétegeket – a fiatalokat, a nőket, és jöhetnek a nyugdíjasok, munkások, a hagyományosan baloldali választók –, próbál valami elfogadhatót ajánlani számukra, hogy bizalmukat megnyerje, és persze a tágabb környezetnek is üzen.
A két-három évtizedes politikai fegyverszünetre tett javaslat nagyon jól hangzik az előző évtized – a Băsescu-korszak – országos veszekedései után, amikor a külső feszültség minden irányból aggasztóan növekszik (ukrán konfliktus, görög válság, menekültáradat). Dragnea érveivel nagyon egyet is érthetnénk, hiszen valóban nem jó az, ha az új kormányok egy-két évig elődeik munkájának megsemmisítésén dolgoznak, és mire nekifognának valami érdeminek, máris megint kampányban vannak, ami ugyebár nem a megfontolt haladásról szól. Csakhogy az SZDP nem az égből pottyant, hanem az utóbi 25 évből 16-ot kormányon volt, és jóformán csak a korrupcióban mutatott következetességet, illetve abban, hogy a társadalom számára legfájóbb gondokat – a munkahelyteremtést, infrastrukturális beruházásokat, az oktatás és az egészségügy korszerűsítését, a közigazgatás, az államgépezet hatékonyabbá tételét – rendre elhanyagolta. Ennek köszönhetjük, hogy nem állunk úgy, ahogy komoly, szavának álló vezetőkkel állhatnánk. Mindent Băsescura sem lehet rákenni: már közel egy éve távozott, és nem lett sokkal nagyobb csend, most a három éve nyertes volt nagykoalíció tagjai szidják nemrég még dicsért kollégáikat.
Ebben a közegben hosszan tartó politikai békét, a „nemzet érdekében” való együttműködést javasolni szemfényvesztés. Még nem felejtettük el a szociálliberális szövetséget (nem is tehetjük, amíg a kormányfő erre hivatkozva kapaszkodik megingott székébe), amelynek kétharmados többsége volt, mégsem valósította meg egyetlen nagy tervét sem, sem az alkotmánymódosítást, sem a decentralizálást, sem a régiósítást. Talán egyszer majd ezekre is sor kerül (mi, magyarok reménykedjünk abban, hogy számunkra kedvezőbb széljárásban), de ahhoz újfajta politikusok is kellenek. Vannak?