Prázsmár déli szomszédunk – 8200 lakossal – a Tatrang és a Feketeügy térségében. Ez a szomszédság – gondolunk itt egykori többségi szász lakosságára – a múltban nem hozott sok jót számunkra. Harcok-háborúk idején nem a velünk való kapcsolatot és összefogást keresték, hanem gyakran az ellenség táborával tartottak, így volt ez az 1848–49-es szabadságharc idején is, pedig kiváltságjogokat élveztek a magyar királyoktól és az erdélyi fejedelmektől.
Az egykor mezővárosi rangot viselő település legfőbb vendégforgalmi látnivalója a XV. századi erődtemplom, amely nyaranta számos turistát csalogat ide. A legutóbbi népszámlálás adatai szerint a prázsmári magyarság lélekszáma alig éri el a két százalékot. Többségben református vallásúak, vásárolt imaházukat Barnáné Weimann Klára mutatta be. Elmondta: az épület külső része, főleg a fedele, de kerítése is javításra szorul, az istentiszteletet minden hónap utolsó vasárnapján tartja Vinczi Botond aldobolyi lelkipásztor, Prázsmár maréknyi református közössége ugyanis Aldoboly szórványgyülekezete. A községhez tartozó Farkasvágón (Lunca Câlnicului) és a szomszéd településen, Vámoshídon (Podu Olt) is élnek református magyarok – mondta a lelkész, de az utóbbi már Szászhermány községhez tartozik. A farkasvágóiak a prázsmári imaházhoz, míg a vámoshídiak Aldobolyba járnak istentiszteletre. A három településen mintegy hatvan református él. Érdekes, hogy Farkasvágó román helységneve megőrizte a prázsmári posztógyártelep néven ismert, azóta beépült terület egykori birtokosa, a sepsikőröspataki gróf Kálnoky család nevét. A környéket összefüggő erdőség borította – így a hagyomány –, ahol régen farkascsordák pusztítottak, kiirtásuk a prázsmári szászok feladata volt, innen ered a település magyar helységneve. Az egykori ősi tölgyeseknek egy foltja ma is látható, Fekete erdő néven Farkasvágó és Vámoshíd között terül el. Jelenleg védett terület.
Az 1968-as megyésítéskor a már többnyire román többségű szászhermányi községvezetés azon örvendezett, hogy az addig Aldobolyhoz, tehát Háromszékhez tartozó Vámoshidat hozzájuk, illetve Brassó megyéhez csatolták, s így közel 75 hektár szántóterülettel, kaszálóval, legelővel és erdős területtel csonkították meg igazságtalanul az aldobolyi magyarok és románok tulajdonát. Hiábavaló volt a bármilyen nyelven írt telekkönyv, amit bemutattak az aldobolyiak, Brassó és a községi tanács nem volt hajlandó egy tapodtat sem visszajuttatni!
Vámoshíd Székelyföld és a barcasági Szászföld egykori vámszolgálati helyének nevét őrzi. Az adatok szerint, mint ahogy Erdélyben szokás, itt is működött egy „kőből való fogadó”, ahol a vásárosok megitták az áldomást. Az Olt folyó képezte a határt a két történelmi régió között, innen ered a település mai román nevének második tagja. A folyón a régi, fából készült vámhíd helyébe az Osztrák–Magyar Monarchia idején szabvány vashidat építettek, amely adataink szerint 1902–1903 között készült Bécsben. Sajnálatos, hogy sem ez, sem a megyénkben levő többi hasonló vashíd nem érdemelte meg, hogy bár egyszer újrafessék! Állítólag lejárt már szavatosságuk – tudtuk meg. 2002-ben értesítették a megyevezetést Bécsből, miszerint száz év eltelte után felelősséget a hidakért már nem vállalnak az építők. A vámoshídi hídnál (innen a román helységnév első tagja) történelmi emlékhely található, ugyanis számtalanszor próbált itt az ellenség betörni Háromszékre. „Itt mérkőztek meg legelébb – írja Orbán Balázs – 1849. február 4-én a székely fegyverek a muszkákkal.” A település lassan faluvá növekedett, s a Brassó körzetéből ide telepedett románságnak néhány éve görögkeleti templomot is emeltek.
