Értesüléseim szerint Bákótól mintegy Medgyesig terjed a kovásznai borvíz vonzásköre, Marosvásárhely vidékéről idezarándokoló vendégről is tudunk, és bele kell foglalnunk a kalkulusba a környező falvak népét. Aki messziről jön, legalább száz literrel tér haza. Zsákokban hozzák a rengeteg üres palackot, s ha egy ilyen telitalálatot kifog a kovásznai polgár, jobb ha nem várakozik, hanem később, például éjfélhez közeli órában próbál ismét szerencsét.
A székely borvízvegyészeti furfangot már sokan ismerik. Arról van szó, hogy egy-két kristályka „citromsót” dobnak a palackba, erre töltik a vizet, majd légmentesen lezárják. Így hosszabb ideig eláll, a vastartalom nem rakodik le a palack falára. Hogy ki volt az értelmi szerző, sehogy sem sikerül kiderítenem, de azt szóvá tenném, hogy helyesen nem citromsóról, hanem citromsavról kell beszélnünk (C6H8O7). A savanykás, kristályos állagú anyag pedig nem más, mint az élelmiszeriparból közismert E330. De nem a bővizű, hat csapból ömlő Elvira 1. forrásról (a „rozsdásról”) akarám osztani az észt, hanem a mellette található, csupán három csapból csöpögő Elvira 2-ről, melyet egyszerűen csak „sós” néven ismerünk, és vasat nem tartalmaz.
Minap épp eme Elvira 2-nél tankoltam, amikor a mellettem lévő atyafi megszólított:
– Vette-e észre, hogy ez a sós kút homokot is termel? – kérdezett rám, kifejezve abbéli aggodalmát, hogy földrengés készül.
Igen, a csorgó alatti kővályúban is megfigyelhető a leheletfinom, szürkészöld őrlemény, de ez nem újság és nem is zavaró körülmény. Eredetét valóban mindennapjaink kisebb-nagyobb földrengéseiben kell keresnünk. Tektonikai dörzshomoknak nevezzük. A fürdőhely alatt ferde rétegekben fekvő, repedezett kőzetek súrolják egymást és kopnak, miközben állandóan mozgolódik-helyezkedik a talaj alattunk. Az Elvira 2. friss vize kristálytisztának tűnik, de a műszer jelzi, hogy valami szubmikroszkopikus őrlemény lebeg benne. Néhány nap elteltével ezeken a dörzshomok-szemcséken elkezdődik az ásványi sótartalom kicsapódása. Apró kristályok képződnek, melyek lehullnak az edény aljára. Ezek csikorognak a fogaink közt. A kétliteres palack utolsó deciliterét emiatt el kell dobnunk! De sebaj, kárpótol minket a kút története, melyet Tompa Csaba tanár úr helytörténészi odafigyeléssel mentett meg az utókornak.
Nos, valamikor városiasodásunk kezdetén, amikor még hiteles, hangulatos állapotában állt a kovásznai főtér, s körötte a régi házak, a kézdivásárhelyi Zöld Szilárd volt a város első embere. Néhai polgármesterünk, aki alapjában jót akart, olyan szökőkutat szándékozott építtetni Kovászna központjában, mint amilyen még napjainkban is működik (kukkra „pesel”) Kézdivásárhely főterén. A régi idők kovásznai könyvesboltjával szemben, a mai parkban hozzá is kezdtek az alapzat kiásásához, amikor hirtelen felvizesedett a gödör alja, sőt, az erős pezsgés is beindult. Ezzel a szökőkút terve dugába dőlt, sürgősen betemették az üreget pokolsáros kitöréstől tartva, mesélte Tompa tanár úr. Körülbelül egy évtizeddel később, néhai Vizi Gyula polgármesterünk idején a bukaresti Balneológiai Intézet óvatosan megfúrta a „szökőkút” vidékét. Csekély hozamú, de értékes gyógyvízre (!) találtak. A Néptanács ekkor építtette meg a „Gomba”-forrást. Csakhogy villamosszerkezettel szívatta a vizet, nagy hozamot erőltetve, s ezzel alulról elindította a dörzshomokot is, mely a pumpát tönkretette. Később sikerült megoldani, hogy a kutacska saját erejéből – mint a szódavizes üvegek –, a gáz saját nyomásával működjék. Mondanám, hogy itt a happy end, most tessenek mosolyogni, mint a fényképésznél, de nyeletlen a történet humor nélkül.
Napokkal ezelőtt történt, épp a sós Elvira 2-nél tankoltam, amikor megszólított egy román fürdővendég.
– Domnu’! (Uram!) Ön otthon miként használja ezt a vizet? Lábfürdőként?
Elképedve szemléltem az öregurat, abban a meggyőződésben, hogy a tatus bolondgombát ebédelt, de illedelmesen tudattam vele, hogy én otthon megiszom a vizet. Erre ő mosolyogva a táblára mutatott: – Nézze, mit ír itt, a vegyi összetétel alatt, a javallatoknál: cură externă (!). Magyarán: az útmutatás szövege külső kezelésre (!) javallja a „sós” forrás vizét, majd felsorolja, hogy milyen betegségek esetében.
Tudni illik, hogy az Elvira 2. szelént is tartalmaz, ami elmeállapotunk kiegyensúlyozott működését biztosítja, népiesen szólva a „pihent agyúságot”. Vajon ennek tudható be, hogy az elmúlt tíz évben nem vettük észre az orrunk elé akasztott hülyeséget? De nem kell pánikba esnünk, pszichiáterhez szaladnunk! A szövegben mindössze két betűt kell kicserélni ahhoz, hogy a borvíz ihatóvá váljék.