Mondjuk, hogy nyáron születtünk, amikor a zabálható magvak érnek, és a perzselő nappalok után hideg csillagfények gyúlnak az éjszakában.
Tegyük fel, hogy létezésünk legelső, agyunkba nyilalló tudata egy piros virághoz kapcsolódik. Né, virág, mondtuk, és megpróbáltuk leszakítani az anyánk sírjára helyezett koszorúk egyikéről a vörös szegfűt.
Kitűnő eredménnyel végeztük a gimnáziumot.
Még azon a nyáron kitörtük a lábunk. Fiatal szervezetünk csodát művelt: rendkívül gyorsan összeforrt a csont. De mivel nem sikerült az orvosnak pontosan összeillesztenie, hát újra el kellett törni. Nehezen cipeltük a gipszkötést.
Mondjuk, hogy abban az időben sokat olvastunk és írással is megpróbálkoztunk. Úgy éreztük, sikerül mondanunk valamit a világnak.
Először versekkel próbálkoztunk. Később, hogy lépést tartsunk a korral, leírtunk mindent, ami (és ahogyan) eszünkbe jutott. Még az érettségi előtt irodalmi lap közölte egyik hosszabb írásunkat.
Ezek után nehezen elhihető, hogy megbukunk az érettségin. De a pótérettségin kitűnőre vizsgáztunk.
Ettől a hírtől vagy a megkocsonyásodott előzményektől infarktus végzett apánkkal. Mondják, semmit sem szenvedett. Magunkra maradtunk, árván. És mondjuk, villanyszerelőként dolgoztunk egy gyárban, később sikerült bejutnunk látogatás nélkülire, teszem azt, a filológiára. A sikeres államvizsgáról jövet figyelmetlenül leléptünk valahol a járdáról, és elütött egy arra járó részeg motorkerékpáros.Meglátni és megszeretni a jóságos szemű fiatal orvosnőt pillanatok műve volt. De nemsokára házasságot kötöttünk egy skatulyából kihúzott tisztviselőnővel.
Tegyük fel, hogy éppen akkoriban jelent meg az első könyvünk. Elhallgatták. Fiunk született.
Feleségünk eltűnt egy építőtelepi mérnökkel. Végre sikerült egy valóban jó regényt írnunk. Közben valahogyan rászoktunk az italra. Tanárnak hívtak az egyetemre.
Színdarabunk megbukott.
Feleségül vettük legodaadóbb végzős hallgatónkat.
De reménytelenül beleszerettünk egy virágárusnőbe.
Mondjuk, hogy novelláskötetünkért valamiféle díjat kaptunk.
Keserű gyász következett. Hólavina ragadta el egyetemista fiunkat.
Napilap szerkesztésével bíztak meg. Búskomorságba estünk. Kitüntettek.
Jóra mindig rosszat hozott a sorsunk. Vagy rosszra jót?
Tudja-e valaki a helyes sorrendet?
Ha jó az, hogy megszülettünk, akkor a halál rossz? Ha rossznak születtünk, jó a halálunk? Ki tudja, milyennek kell minősítenünk a saját kezdetünket?
Igyekezzünk halálunk napjáig ezt eldönteni. Ha nem sikerül, jól nézünk ki!
Kezdhetjük elölről!...
