A cigánynak féktelen jókedve kerekedik, ha tele a bendője, így van ez a rókánál is. Amikor mind a hét hollófiókát bekebelezte, jókedvűen futkározott körbe a réten, és vidáman ugrált.
Egyszerre csak észrevette, hogy egy csiga mászik a fűben, és ezt látva elkezdett hangos nevetéssel gúnyolódni:
– Na, te kis vacak! Sosem gondoltam volna, hogy így tudsz futni! Nincs kedved velem versenyezni?
A csigabiga kinyújtotta négy szarvacskáját, körülnézett, és mind a négy szemével végigmérte a rókát:
– Miért is ne? – felelte azután. – Veled aztán igazán bármikor megmérkőzhetem!
A folyó néhány száz lépésnyi távolságban húzódó partját tűzték ki célul.
– Szívesen adok neked akár egy testhossznyi előnyt is! – ajánlotta fel a csiga. – Hiszen végül úgyis lehagylak!
A róka úgy gondolta, hogy ez a lehetetlenség egyértelmű lenne a csodával, de azért elfogadta a felajánlott előnyt.
A csiga ekkor észrevétlenül ráakaszkodott a róka farkának a legvégére, és elkiáltotta magát:
– Én készen állok a startra. Iramodj neki, mert elkezdem a számolást!
A róka startállásba helyezkedett, és alig számolt a csiga egy-kettő-háromig, szélsebes vágtába fogott, úgyhogy egykettőre a célnál volt. Itt gyorsan hátrafordult, hogy lássa, hogy hol is lehet a csiga, vagy hogy egyáltalában jön-e utána. A hirtelen fordulat közben azonban farkáról a túlsó partra röpítette át a csigát.
– Jössz-e már végre, te lassúsági bajnok? – kiáltotta a róka.
Mire a csiga a túlsó partról így felelt:
– Én már egy negyedórával előbb megérkeztem, és annyira unatkoztam, hogy unalmamban még a folyón is átjöttem.
A róka szégyenkezve húzta be a farkát, mondván:
– Hogy csapna bele a mennykő! Ez a kis vacak többre képes, mint én!
Azzal hátat fordított a csigának a túlsó parton és elszelelt.
(Erdélyi szász népmese)
