Mintha gombnyomásra indult volna el ez a lavina az utóbbi két-három hónapban, Európa pedig nem akar hatékonyan cselekedni. S ha valaki cselekszik, vagy cselekedni próbál, arra rázúdul a balliberálisok elítélő lavinája. Ez nem tehetetlenség, hanem szándékos „befogom a szemem, mert nem akarok látni” magatartás. Ezt támasztják alá olyan nyilatkozatok is, melyek a pénz-világtőke képviselői részéről jönnek, így pl. Soros Györgyé, aki azt mondta, hogy: „összeurópai megoldás kell, mert a külön utak, mint például a magyar–szerb határra tervezett kerítés, nem segítenek.” Vajon miért? – töpreng az ember. 
Úgy tűnik, nem olyan egyértelmű a helyzet. Az otthon mindenki számára szent. Annak a szerencsétlen asszonynak a helyzete –  ilyeneket is tömegével látunk – , aki mellett három apró gyermek tipeg és a negyedik az ölében, nem lehet könnyű. Vannak okok, bizonyos háttérhelyzet is. Közel-Kelet labilissá vált. A térség hagyományos országait a világhatalomra törő erő – az ő szavukkal – „demokratizálta”, az ottani, egykor stabil(abb) hatalmi rendszerekre ráküldte fegyvereseit, rázúdította bombáit. E sorok írója a 70-es években még a hagyományos keleti világban járt, s a humánum minden áldását-szépségét megtapasztalta. Ahogy ma is azt látná, ha a világ kőolajkészleteinek jelentős része nem ezeken a területeken lenne. Ezek megszerzéséért kellett a „demokrácia”, s ennek áldásaként indult meg Európa felé a lavina. A „demokratizált” országok hadszíntérré váltak, s az addig békés lakosság földönfutóvá lett, lesz. Nem igaz, hogy csak a jólétért vonzza őket Európa. Ott is jólét volt, hála a kőolajnak, míg rá nem tették a kezüket a demokrácia bajnokai, a háború minden nyomorát zúdítva a térségre.
Gyanúra van okunk. Egy régóta megszületett terv is közrejátszik a dolgok alakulásában. Sok egyéb mellett az 1871-ben keletkezett Internacionálé című dal szó szerint megfogalmazza ezt: „Ez a harc lesz a végső, / Csak összefogni hát, / Nemzetközivé válik / Holnapra a világ.”
Az ember józanul teszi fel a kérdést: mi bajuk a nemzettel, a nemzetekkel? Miért kell nekik a nemzetköziség? Európa a világ legsokszínűbb és legcsodálatosabb területe. Népek, kultúrák földje. Ez bántja, zavarja valamiért a „demokratákat”, a „világban” gondolkodókat, akik – nyilván, irányításuk alatt álló – világkormányról álmodoznak, s akiknek internacionalizmus kell, keveréknép kell, mely gyökértelen és irányítható gyurma. Ezért is kellett egyre több nép saját hazáját szétverni, s rázúdítani őket Európára, két legyet ütve egyszerre, hogy általuk az itteni népek hazái is szétveressenek. Európa felé még más eszközök is bevettettek. Ne szaporodjatok! Női emancipáció, szabad szerelem, azonos neműek házassága, mind e cél szolgálatában vívják már évszázados eszmei harcukat.
Egyvalamiben reménykedhetünk még. Van egy másik erő is: a hité. Csak Európában és az Amerikai Egyesült Államokban sikerült elterjeszteni az ateizmust, szétrombolni az erkölcsöt. Az Európára zúdított áradat hozza a muszlim hitet is, amely nem a bűnözők hite. Mint minden hit, ez is egy erkölcstan. Csak két rövid idézet a Koránból: Aki egy ártatlan embert megöl, az emberiséget öli meg. És aki egy bajban levő emberen segít, az emberiségen segít. Az Iszlám Állam néven futó terrorszervezet sem a Korán letéteményese, valahol az is a „demokrata erők” hitellenes harcának a műve. Tehát: a majdani új Európa – ha a Hit jegyében szerveződik vagy születik újjá – nem biztos, hogy prédaterülete lesz a világkeverés bajnokainak. És azt se feledjük azért: mi is vagyunk még. Egy nagy harc előtt állunk, mely sok irányba vezethet, még a jó irányába is. A Világ Föltámadását is elhozhatja. És az út Isten felé is vezethet, szemben a Minden – hit, erkölcs, emberi jóság, szeretet –  gyilkosainak szándékával.
De ehhez egyebek mellett tisztán kell látnunk! És tudnunk kell, hogy e tisztánlátás ellen is folyik az öldöklő háború.