Dicséretes az az igyekezet, ahogyan az erdélyi magyar politikum próbálja a Székelyföld valamilyen önrendelkezési törekvését érvényesíteni. Egy ilyen elképzelésről tárgyaltak a minap Szovátán az RMDSZ szakpolitikusai, önkormányzati vezetői, ezúttal az Európai Néppárt tömörülés védnökségével.
A felvetett elképzelés az volt, hogy a romániai fejlesztési térségek átszervezésekor végre figyelembe kellene venni azt a tényt: a mostani régiók túlméretezettek, fejlettségükben nagy belső aránytalanságok mutatkoznak, s nem vesznek figyelembe sem kulturális egyneműséget, sem hagyományt. Tehát jóval kisebb térségekre lenne szükség, esetünkben Kovászna, Hargita és Maros megye társulására, melyek egyaránt igényelnék a megkülönböztetett törődést és figyelmet, mert mind gazdaságilag, mind az infrastruktúra tekintetében ugyanvalóst elhanyagoltak, lemaradottak Brassó, Szeben vagy Fehér megye mellett, melyek gyakorlatilag ma is elhappolják mind a belső költségvetési, mind pedig az európai fejlesztési pénzeket, s csak a morzsák jutnak a székely megyéknek. Ez tagadhatatlan valóság, tény, amit nem változtat meg az a szemfényvesztő és cinikus bukaresti hazudozás, hogy e vidéket — úgymond — ,,eltartja" a román állam, mert magáról gondoskodni képtelen lenne. Az állítás valóban szemforgató, de gyomorforgató is egyben, mert a hozzájárulások arányát tekintve is valahogyan meglopja az ittenieket a központi adminisztráció. S ez még nyilvánvalóbb az európai támogatások leosztásakor, melyeknek célja és logikája éppen a kevésbé fejlett vidékek gyors felzárkóztatása lenne. Ezt pedig nem ortodox kolostorok és csendőrkaszárnyák telepítésével kell megcselekedni, hanem a gazdasági élet élénkítésével, az út- és vasúthálózat korszerűsítésével, az integrációt valóban szolgáló intézményrendszer kiépítésének támogatásával.
Az előbbi megtörténik, az utóbbi nem.
A román politikum gyorsan felkapja a fejét, aránytalan hevességgel reagál minden olyan kezdeményezésre, igényre, mely a térség helyzetének javítását szolgálná. ,,Huncutok ezek!" — mondják, most a hátsó bejáraton, Európa segédletével lopnák be Székelyföld autonomizálását, enklávésítását s — vai, Doamne! — koszovósítását, majd elszakadását az ősi földtől. Hát nem és nem! Semmiféle önállósodást, önrendelkezést nem tűrnek ők, mert szerintük Gyergyótekerőpatak, Nyárádköszvényes, Ajnád, Orotva, Sepsibesenyő, Székelyszentkirály, Kézdiszentlélek, Székelypetőfalva ugyanolyan ősi dák föld, mint Szármiszegetúza. Csak a jövevény székelyek találtak ki ilyen kimondhatatlan neveket errefelé. Bukarest bosszantására, nyilván.
