Románia kész részt venni az Európai Unió külső határainak megerősítésében, amennyiben felkérést kap erre – jelentette be tegnap Klaus Johannis. A román államfő vasárnapi telefonbeszélgetésük alkalmával arról biztosította Jean-Claude Junckert, az Európai Bizottság elnökét, hogy Románia szolidáris az Európai Unióval a menekültkérdésben, részt vesz a menekülteket támogató európai programokban, de elutasítja a kötelező kvótákat.
Az elnök tegnapi sajtótájékoztatóján kifejtette: az európai migrációs válság megoldása nem korlátozódhat a menekültek szétosztására, szerinte egy tagország szolidáris lehet mind a menekültekkel, mind a nehéz helyzetbe került többi uniós tagállammal anélkül is, hogy elfogadja a kötelező kvótákat. Románia szeretne hozzájárulni a válság megoldásához, de a kormánynak kell kidolgoznia javaslatait, és nem lehet az egyedüli szempont az, hogy hány menedékkérőt tudunk elszállásolni – mutatott rá Johannis.
Alapvetően hibás lenne az Európai Unió keleti és nyugati tagállamai között árkot ásni – figyelmeztetett az államfő, aki úgy vélte, szankciókkal nem lehet rákényszeríteni a tagállamokat olyasmire, amit nem tudnak vállalni. Szerinte az osztrák kancellár erős érzelmi befolyás alatt állhatott, amikor a strukturális alapok csökkentését javasolta szankcióként azon országok ellen, amelyek nem járulnak hozzá a menekültek szétosztásához. Johannis kifejtette: a menekültek befogadása nemcsak ideiglenes elszállásolásukat jelenti, ezek beilleszkedéséről is gondoskodni kell.
Mint tudott, Románia egyértelmű álláspontja az unióval szemben, hogy csak előzetes vállalását tudja teljesíteni, 1785 menekültet képes befogadni, miközben az Európai Bizottság 6351 menekült befogadását kéri Romániától, ennyi volna a Görögországba, Olaszországba és Magyarországra érkezett 160 ezer migráns Romániára eső része. A korábban megállapított számokon túl Olaszországból 604, Görögországból 1951, Magyarországról pedig 2091 migránst kellene pluszban befogadnia Romániának.
„A shengeni övezet gyakorlatilag működésképtelen, és ez aggodalommal tölti el Romániát, amely négy éve hiába várja, hogy Bulgáriával együtt tagja lehessen a belső határellenőrzés nélküli övezetnek. A témát a hamarosan összeülő Legfelső Védelmi Tanács is napirendjére tűzte” – mondta az államfő.