Nemhogy csitult volna, de durvult a magyar–román nyilatkozatháború, amely azt követően robbant ki, hogy Budapest kedden úgy döntött: a magyar–román határon a magyar–román–szerb határtól észszerű távolságig kerítést építenek. A bukaresti külügy elutasító reakciója után Victor Ponta kormányfő öntött olajat a tűzre, aki minden korábbinál meredekebb jelzőkkel illette a magyar kormány képviselőit, azt állítva, semmivel sem jobbak, mint a szíriaiak vagy a líbiaiak.
A vádakra a magyar diplomácia is reagált, de a viszontválasz sem maradt el: tegnap este a román külügyi tárca bekérette hivatalába a bukaresti magyar nagykövetet. Kiderült az is: nemcsak a kerítésépítést kifogásolják Bukarestben, hanem Szili Katalin miniszterelnöki megbízott múlt heti látogatását is, amelynek során az autonómiastatútumokról egyeztetett a magyar pártokkal. A bukaresti kormány megnyilvánulásainál jóval visszafogottabb az elnöki hivatal reakciója: Klaus Johannis nem is tért ki a kerítés ügyére, tanácsadója pedig csak annyit jegyzett meg, az nem megoldás.
Vad rágalmak
A magyar–román nyilatkozatháború kedd este ott ért véget, hogy Victor Ponta igen kemény hangú Facebook-bejegyzésében azt állította, a budapesti vezetők nem jobbak a szíriai vagy líbiai döntéshozóknál, ahonnan menekültek indulnak útra.
Szijjártó Péter budapesti külügyminiszter tegnapra virradóra közleményben reagált a kijelentésekre: „Victor Ponta tegnap estére elveszítette önkontrollját, esztelen megnyilatkozásaival megsértette egész Magyarországot. Ilyen vad rágalmakat kulturált európai politikusok nem fogalmaznak meg. Szavaira – melyeket az egész magyar nemzet nevében kikérünk magunknak – csak egyetlen magyarázat lehetséges: teljesen elvesztette a lába alól a talajt a román belpolitikában”.
Nem sokat váratott magára a román kormányfő újabb nyilatkozata. Victor Ponta tegnap a bukaresti parlament folyosóján nyilatkozva kijelentette: „az európai politikusokhoz csatlakozva elítélem Magyarország szégyenletes magatartását migránsügyben” ahányszor az indokolt lesz, függetlenül attól, hogy Budapest ezen megsértődik vagy sem. Azt hangoztatta: a kerítésépítés, a kutyák és fegyverek használata nem oldja meg a menekültkérdést.
Bogdan Aurescu külügyminiszter is megszólalt, újfent kijelentette: Magyarország mesterséges vitába akarja bevonni Romániát azért, hogy mérsékelje azt a közmegítélést, amely egyre inkább kezd kialakulni elszigetelődéséről, amit Budapest lépései idéztek elő. Aurescu úgy vélte, hogy a kerítésre nincs szükség, mert nem léteznek valós információk arról, hogy a migránsok száma nőne a szerb–román határon.
Hazugságspirál
Hazugságspirálba keverték magukat a román politikusok: közös megoldásról beszélnek, miközben ellenséges viselkedésükkel és hazugságaikkal teljesen ellehetetlenítik ezt az együttműködést – így reagált tegnap délben Szijjártó Péter a román kormányfő újabb megjegyzéseire. „Victor Ponta az elmúlt másfél napban olyan méltatlan kirohanásokat intéz folyamatosan Magyarország ellen, amely kirohanások kulturált európai politikushoz teljes mértékben méltatlanok” – mondta. Szijjártó Péter szerint talán az okozhatja a román politikusok frusztrációját, hogy a mostani helyzetben könnyen kiderülhet, fel vannak-e készülve a schengeni övezeti tagságra, és meg tudják-e védeni a határaikat.
A külgazdasági és külügyminiszter arról is beszámolt, hogy Zákonyi Botond bukaresti magyar nagykövet tegnap tiltakozó jegyzéket kívánt átadni a román külügyminisztériumnak Victor Ponta Magyarország-ellenes kirohanásai miatt. A nagykövetet ugyan fogadták, de nem voltak hajlandók átvenni tőle a jegyzéket, s ezzel a bukaresti külügyminisztérium megsértett egy alapvető viselkedési normát – közölte.
Ne autonómiázzanak
A viharos óráknak ezzel sem lett vége: este arról szóló hírek érkeztek, hogy a román külügyminisztérium bekérette tegnap Zákonyi Botondot, Magyarország bukaresti nagykövetét.
A bukaresti külügyminisztérium közleménye szerint a nagykövettel több témában ismertették a román álláspontot, így a Budapest által a magyar–román határra tervezett kerítés megépítéséről, Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszternek Victor Ponta román miniszterelnökre vonatkozó „elfogadhatatlan” nyilatkozatairól, valamint Szili Katalin miniszterelnöki megbízott múlt heti erdélyi látogatásáról. A román külügyminisztérium közleménye szerint Bogdan Aurescunak, a román diplomácia vezetőjének utasítására George Ciamba államtitkár kérette be a nagykövetet. Bukarest megismételte a magyar–román határra tervezett kerítéssel kapcsolatos helytelenítő álláspontját. A közlemény szerint értékelték volna, ha Budapest a döntés bejelentése előtt közös elemzés elkészítését kezdeményezi Bukaresttel az intézkedés lehetséges hatásairól. A román fél számára érthetetlen Budapestnek a kerítésépítésben tanúsított sietsége, mivel nem létezik olyan tényállás, amely megerősítené a Magyarország által hivatkozásul emlegetett migrációs nyomást – írják.
A román külügy Ciamba államtitkár révén értetlenségének adott hangot amiatt is, hogy a múlt héten Szili Katalin miniszterelnöki megbízott a romániai magyar pártok vezetőivel találkozott, és „koordináló szerepet vállalt az etnikai alapú területi autonómia meghatározására és elérésére irányuló kezdeményezéseikben”. A román fél ezt belügyeibe való beavatkozásnak tekinti, és elfogadhatatlannak tartja.
A román külügyminisztérium később újabb pontosító közleményt adott ki, amelyben közölte, azért nem vehették át a magyar nagykövet jegyzékét, mert a magyar fél ezzel akarta megváltoztatni a bekéretés célját, ami tartalmilag és formailag egyaránt elfogadhatatlan Bukarest számára.
Kivár az elnök
A kormány képviselőihez képest az elnöki hivatal reakciója igen visszafogott volt. Klaus Johannis a parlamentben elmondott beszédében arra az osztrák részről elhangzott fenyegetésre reagált, amely szerint uniós forrásokat vonhatnak meg azoktól az országoktól, amelyek nem fogadják el a kötelező menekültkvótákat. Mint ismert, ez ügyben Románia álláspontja ugyanaz, mint a visegrádi négyeknek – Magyarországnak, Lengyelországnak, Szlovákiának és Csehországnak –: mindannyian elutasítják a Brüsszel által előírt kvótarendszert.
Johannis beszédében egyáltalán nem utalt a magyar–román határon építendő kerítésre. Külpolitikai tanácsadója, Lazăr Comănescu újságírói kérdésre nyilatkozott az ügyben. Szerinte a történelem már bebizonyította, hogy a kerítésépítés nem hatékony megoldás. „Egy globalizált világban azt képzelni, hogy kerítésépítéssel meg lehet oldani a problémákat, véleményem szerint olyan hozzáállás, amely nem áll összhangban sem a jelen, sem a jövő realitásaival” – mondta. (MTI/farcádi)