A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház William Shakespeare Vízkereszt, vagy amire vágytok című darabjával kezdi az új évadot. A Gyulai Várszínházzal közös produkciót Bocsárdi László rendezte, az előadást július 3-án a Gyulai Shakespeare Fesztiválon láthatta először a közönség, a sepsiszentgyörgyi bemutató ma este hét órakor kezdődik az új stúdióban.
A Vízkereszt Shakespeare komédiái sorában a legutolsó: szintézise mindannak, amit a szerző addigi vígjátékaiban kipróbált és sikerrel színpadra vitt – áll a színház közleményében. A darab rendkívül bonyolult és árnyalt emberi viszonyokat, testvéri, uralkodó-szolgai, baráti, de legfőképpen szerelmi kapcsolatokat taglal, túlmutatván a komédia műfaji sajátosságain. Nagyon keskeny a határ a leleplező, ironikus komédia és a lényegre törő, fenyegető hangvételű tragédia között, tágas az értelmezési lehetőségek tere.
Bocsárdi László a Hamlet színpadra állításával a „kizökkent a világ” állapotával való szembesülést tragikusra hangszerelt formavilággal közelítette meg – mutat rá a közlemény –; a Vízkereszttel folytatódik ennek az állapotnak a bemutatása, ezúttal azonban tragikomédia és költői hangulat keveredik egymással. A két darab szövege vélhetően egy időben született, és szoros kapcsolatban áll egymással. A rendező a jelenkori világérzetet vígjátéki eszközökkel közelíti meg, az előadás szervező elve a költői lebegés, amely a konfliktusokat az álomszerű feloldás felé képes terelni. Bocsárdi László szerint „Shakespeare életműve olyan, mintha egyetlen életmű lenne, vagyis egyetlen gigantikus dráma, amelyben leképződik az egész világ, s amelynek egy-egy kimetszett darabja is, mintegy fraktál-szilánkként, magában hordja a sértetlen egészt. Olyan, mint egy Bach-fúgához hasonlítható zenemű, amely meghatározott számú témából – szerelem, hatalom, árulás, barátság, a világ rendje, a szakralitás, az identitás kérdése stb. – van felépítve, de attól függően, hogy épp melyik a fő téma és melyik a kísérő szólam, újra és újra képesek vagyunk rácsodálkozni a benne foglalt, jól ismert, folyton változó hangvételű dallamokra”. „Mintha azt mondaná Shakespeare – vélekedik az előadás rendezője –: mielőtt az ember (és vele együtt egész korszaka) meghal, még egyszer lakomázzon egy jót, élje ki minden vágyát, adja át magát a tünékeny örömöknek, mert abban az ismeretlen állapotban, ami következni fog, lehet, hogy már nem lesz erre lehetősége. Ilyennek láthatta Shakespeare azt a korszakot, amelyben élt és ilyennek látom én is a sajátunkat”.
