A bukaresti NATO-csúcs előtt Bush elnök tett egy ukrán kitérőt, ahol megígérte a baráti ukrán vezetésnek, hogy javasolni fogja Ukrajna és Grúzia felvételét az Észak-atlanti Katonai Szervezetbe.
Magabiztos kijelentését azzal is überolta: ezúttal nem lesz alku, nem lesznek kompromisszumok, noha világosan látszott, hogy ez a lépés nem kifejezetten szolgálja az európai biztonságot, s még inkább kiélezi az orosz―európai és az orosz―amerikai ellentéteket. Mint közismert, Bush most nem tudta elérni céljait, egyfelől, mert az európai nagyágyúk, Franciaország és Németország sem támogatták az ukrán és a grúz tagságot, másfelől meg kiderült, hogy Bushnak ezzel a meglehetősen bornírt nyilatkozatával ― talán maga sem gondolta egészen komolyan ― egyetlen célja volt: Putyin ,,puhítása". Ahogyan ezt ― mondhatnánk mély iróniával ― egy leköszönő texasi politikus elképzeli. Noha világos, erővel nemigen lehet az egyre magabiztosabban nagyhatalmi vágyakat dédelgető Putyinra hatni. Végül is a NATO-csúcs után ― még volt egy pofon, Macedónia felvétele sem sikerült a határozott görög vétó miatt! ― létrejött a Bush―Putyin csúcstalálkozó, az utolsó a maga nemében, hiszen az orosz elnök májusban, az amerikai ősszel köszön le. Ennek ellenére helyzetük nem összehasonlítható, Bush számára nincsen már visszatérés a politikába, míg Putyin tervei szerint miniszterelnökként folytatja tovább, s úgy tűnik, egy pillanatra sem engedi ki kezéből a hatalmat. Bush játékai a NATO-csúcson minden szempontból az utód lehetőségeit nehezítik, mind az európai nagyhatalmakkal, Franciaországgal és Németországgal való viszonyában, mind az új-régi orosz vezetéssel való elkerülhetetlen, kulturált párbeszéd fenntartásában. Jellemző módon Bush méltatva a javuló (?) orosz―amerikai viszonyt, állítását csupán két vitatható argumentummal tudta erősíteni. Kijelentette, hogy hat év alatt személyesen is baráti kapcsolatba került az orosz elnökkel, akinek bálványarcán a kijelentés hallatára futó mosoly suhant át, s ennek következtében enyhült a hidegháborús légkör. Ezt értelmezni is felesleges, az amerikai külpolitikának ― amely év végére teljesen új felállásban kezd a világ megoldhatatlannak tűnő problémái kezelésének ― kifejezetten érdeke épp az egyre határozottabban Amerika-ellenes arab világ és a muzulmán terrorizmus erősödése miatt megegyezni Oroszországgal. S itt az amerikai és feltételezett orosz érdekekkel az Európai Unió érdekei is egybeesnek. Ez a realitás, és nem Ukrajna vagy Grúzia esetleges NATO-tagsága…
