Hosszas pereskedés és gáncsoskodás után birtokba vette az árkosi Szentkereszty-kastélyt, a hozzá tartozó kápolnát és istállót az örökös Jankovich-Bésán család. Képviselőjük, Kincses Előd ügyvéd vette át az ingatlant Kopacz Attila, a korábban ott működő Árkosi Kulturális Központ igazgatója jelenlétében.
A család képviselője tegnap Katona Ella végrehajtó kíséretében, tanúk jelenlétében megtekintette a három épületet. Ezek után jegyzőkönyvbe vették az átvételt. Kopacz Attila kijelentette: a végrehajtói eljárás következtében kiürítette az épületet, de nincs mandátuma az átadásra.
Kincses Előd ügyvéd elmondta, több ízben fordult a kulturális tárcához, felajánlva, hogy a család átveszi a kastély bútorzatát, de nem kapott választ. Egy hónapja a kormányfőhöz fordult, s a hivatal visszajelezte, utasítják a minisztert, de nem történt semmi.
A család képviselője a településen élő Székely János volt árkosi unitárius lelkészt bízta meg az ingatlan felügyeletével. Mivel a kulturális központnak maradtak még javai a területen, a helyszínen kötött megállapodás értelmében a központ bejárási jogot kapott, és biztosítania kell az ingatlan őrzését.
Kopacz Attila elmondta: a kastélyból leszerelt mindent, ami a központ leltárán szerepel. Számításai nem teljesültek, nem tudta az ingatlanon kívül elhelyezni, így a kastélyparkban levő, utólag épült, a visszaszolgáltatásban nem szereplő három istállóban helyezték el az ingóságokat. Ahhoz van szükségük bejárási jogra, továbbá a parkban levő térplasztikák is ott maradtak, az állam tulajdonát képezik.
Kincses Előd közölte, a Jankovich-Bésán család tulajdonba kapta a kastélyt, a kápolnát és a közeli istállót, és övé a kilenchektáros park használati joga. Elmagyarázta, a 10-es törvény nem engedte meg, hogy külföldi állampolgár romániai földterületet kaphasson tulajdonba. Az állami tulajdon marad, de a használati jog az épületek tulajdonosáé.
Az örökös 2002-ben igényelte vissza az ingatlant, a Kovászna Megyei Törvényszék 2004-ben megítélte, ám a kulturális központ fellebbezett. Végleges ítélet 2012. november 23-án született, de a központ különböző rendkívüli jogorvoslati kérelmekkel kísérletezett. Kincses Előd úgy fogalmazott: a központ ahelyett, hogy megpróbált volna együttműködni, újabb és újabb pereket indított, amelyeket sorozatban veszített el. Nem akarták megérteni, hogy jogilag teljesen tiszta a helyzet, vége a kommunizmusnak, a kommunista párttól örökölt vagyonból ki kell menni. Következő lépésben az elmúlt három évre járó bérleti díjért fognak küzdeni. Azt békésen el lehetett volna intézni, be lehetett volna számítani a bútorzat független szakértő által megállapított árát, de nem volt kivel tárgyalni. Ami az utólag emelt épületeket illeti, amikor majd normálisan lehet tárgyalni, tisztázzák, hogy mi lesz a sorsuk – mondta az ügyvéd.