Okirathamisítással, pénzmosással, adócsalásban való bűnrészeséggel vádolják az ügyészek – nyilván, a plagizálás, a krónikussá vált hazudozás, a kormányfőhöz méltatlan, felelőtlen magatartás, a gyávaság, a magyarellenesség, az infantilizmus nem szerepel a büntető törvénykönyvben, azok „csak” az ország polgárainak vádjai. De úgy tűnik egyelőre, mindez együtt sem elég ahhoz, hogy Victor Ponta megtegye azt, amit ilyen helyzetben minimális felelősségtudattal rendelkező politikusnak meg kell tennie, és lemondjon tisztségéről.
Persze, akárcsak a vádemelés ténye, e gesztus elmaradása sem érhet váratlanul bennünket, hisz Ponta már korábban jelezte: addig marad a Victoria-palotában, amíg pártja támogatja őt, és azt hangoztatta, csakis a jövő évi választások után üresedik meg a miniszterelnöki tisztség. Annak is tanúi voltunk, végső kétségbeesésében miként vagdalkozik Ponta, hogyan próbálja visszaszerezni a választói bizalmát populista intézkedésekkel, hangzatos ígéretekkel, felelőtlen osztogatással, dühöngő magyarellenes szólamok segítségével – feláldozva ezzel két szomszédos, szövetséges és egymásra utalt állam kapcsolatait is! Mostantól pedig a jelek szerint azt követhetjük figyelemmel, miként szigetelődik el még inkább a román miniszterelnök és vele együtt az ország Európában éppen akkor, amikor egyre fokozódik a migrációs nyomás, Romániának pedig erős, megbízható regionális szövetségesekre volna szüksége, hogy érvényesítse álláspontját, érdekeit. Igaz, e népvándorlás pillanatnyilag mentőöv lehet Ponta számára, a krízishelyzettel elfoglalt európai politikusok és döntéshozók talán kevésbé figyelnek majd a bíróság elé állított miniszterelnökre és viselt dolgaira, az ország megítélésének azonban – tehát nekünk, Romániában élőknek – egyelőre felbecsülhetetlen károkat okoz, hogy a kormány vezetőjét a vádlottak padjára állítják.
Ami viszont ebben az amúgy valóban előrelátható fejlemény után kialakult helyzetben igencsak különös, az a hatalmas csend, amely belengte tegnap a román politikát. Az államfő igen szűkszavú nyilatkozatán kívül sehol semmi reakció, az ellenzék mintha nem is akarna igazán lecsapni a tálcán kínált lehetőségre, hogy újfent kérje a kormányfő távozását, a Szociáldemokrata Párt vezetői meg sem szólaltak, sem ki nem álltak Ponta mellett, sem el nem fordultak tőle, a mérleg nyelvének tartott Gabriel Opreát pedig mintha a föld nyelte volna el. E nagy csend okait csak találgatni tudjuk: az igencsak kevéssé valószínű, hogy beletörődtek a jelenlegi helyzetbe, és afféle status quo mentén várják majd a jövő évi választásokat. Talán a kulisszák mögött már az új kormány felállításáról egyezkedtek?