Romániában az oktatáshoz is mindenki ért, akár a futballhoz vagy a mezőgazdasághoz. Az oktatási miniszter szerint minden érintettel konzultáltak, s mégsem elégedett mindenki az új iskolai évben tervezett változásokkal. Most legutóbb a Turisztikai Ügynökségek Országos Szövetsége fejezte ki elégedetlenségét amiatt, hogy a februári rövid vakációt egy héttel későbbre tolták. Sajnos, sok szülő már befizette az előleget egy ausztriai vagy svájci síkiruccanásra egy héttel korábbra. A vakáció csúszása miatt rengetegen le kell hogy mondják a foglalást, vagy egy héttel későbbre kell halasztaniuk a sízést.  Ki tudja, hány százezer gyerek nem tanul meg sízni az idén?
Elnökünk szerint – aki nyitott szemmel és befogott orral járja az országot – tűrhetetlen, hogy Romániában négyezer tanintézménynek nincs közegészségügyi engedélye, mert nincsenek a víz- és csatornahálózatra csatlakoztatva. Az elnök az ország szégyenének nevezte a helyzetet. De reménykedjünk, mert Johanniszunk most egy hároméves tervet szorgalmaz, amelyet 2018-ig képzel el megvalósítani, a nagy egyesülés évfordulójára. Ha ezt a háromévest két és fél év alatt megvalósítjuk, akkor az iskolákban a csapokból nemcsak víz, de akár tej és méz is folyhat. És kanalizálásra nem is lesz szükség, mert a gyerekek csak beszopják a mézet, megisszák a tejet, aztán odahaza elvégzik kis és nagy dolgukat, valamint házi feladataikat.
A tanügyre kellene fordítani a bruttó nemzeti össztermék hat százalékát, és akkor lenne pénz az infrastrukturális beruházásokra is. Most csak 2,5 százalékát szánják a büdzséből az okításra. Még ha a hat százalék egyharmada kézen-közül el is tűnne (szokás szerint) közművesítés közben, úgy is sokkal több iskola lenne közegészségügyileg szalonképes, mint mostanság.
Ezeket a munkálatokat politikai alapon osztják el – amit pályáztatásnak is csúfolnak –, hogy csakis megbízható ismerősök cégei kapják, akik jobbik esetben a pénz egyharmadát visszajuttatják az intézőknek. De az is megtörténik, hogy a megrendelést továbbadják más cégnek, aztán az újabb cég még tovább. Mindenki leveszi a sápot, és végül megtörténhet, hogy a tényleges kivitelező csak a munkálatok töredékét végzi el, és ha felelősségre vonják, megszorongatják, bevallja, hova tűnt, illetve folyt el a kanalizálás ára.
Ilyesmi miatt tartóztatták le a bukaresti főpolgármestert is. Állítom én, tiszta ártatlanul! Ő még sebészorvos korában szokhatott hozzá, hogy borítékba kapjon némi hálapénzt a jól elvégzett munka – például egy sikeres műtét – honoráriumaként. Igenis, törvényesíteni kellene a hálapénz elfogadását! A Bukarestben végzett munkája után Sorin Oprescu nem érdemelné meg, hogy némi hálapénzt kapjon? De nem várhatja el szavazóitól, hogy azok őfőpolgármesteri zsebéhez járulva róják le hálájukat nála. Aztán az is lehet, hogy bár rá szavaztak, azért annyira még sincsenek megelégedve vele, hogy ezt borítékban dugott pénzzel honorálják. Sajnos most, hogy bekasztlizták, nem tudja megvalósítani merész álmait, a függesztett autópályát és egyebeket, amiket felvállalt. Eddig még nem került sor arra, hogy ezeket kiadják valamelyik vállalkozónak, aki vállalta volna, hogy hálából visszajuttat annyit belőle, amennyit megér neki az új munka. A hálapénzt viszont meg lehetne adózni, és legalább egy része ismét visszakerülne az államkasszába.
De térjünk vissza az oktatáshoz. Elnökünk, mint mondja, reméli, hogy: „a következő két évben sikerül lefektetni egy 21. századi iskola alapjait, amelynek végzős diákjai keresettek lesznek a munkaerőpiacon”. Csak akkor arra is kellene gondolni, hogy az idegen nyelvekre fektessék a fő hangsúlyt, mert a külföldi munkavállalásnál meglehetősen előnyös. Akik viszont idehaza keresettek a munkaerőpiacon, azokat csak minimálbérrel kecsegtetik.