Ha holnap megjelenik a Hivatalos Közlönyben, hogy létrejött egy új község, az a község a 2001. április 23-ai 215-ös törvénynek megfelelően fog létezni. Tudni szeretnéd, mit tartalmaz az 1. cikkelye? Tessék: „Jelen törvény a helyi autonómia általános jogállását szabályozza, valamint a helyi közigazgatás hatóságainak szervezetét és működését.”
Nézzük meg a 2. cikkely 1. bekezdését: „A közigazgatási-területi egységekben a közigazgatás megszervezése és működése a helyi autonómia, a közszolgáltatások decentralizálása, a helyi közigazgatási hatóságok választhatósága, a törvényesség és a különösen fontos helyi kérdések ügyében a lakossággal folytatott konzultálások elvei alapján történik.” Aztán a 2. bekezdésben ez szerepel: „Az elvek alkalmazása nem sértheti Románia egységes és oszthatatlan nemzetállami jellegét.” És még tovább, a 3. bekezdésben: „Helyi autonómia alatt a helyi közigazgatás hatóságainak jogát és effektív képességét értjük arra, hogy az általuk képviselt helyi közösségek nevében és érdekében megoldják és intézzék a közügyeket, a törvényeknek megfelelően.” 4. cikkely: „A helyi autonómia csak közigazgatási és pénzügyi, a törvényeknek megfelelően.”
Oké – és mi lesz, ha létrejönnek a régiók? Ezek szintén közigazgatási-területi egységek lesznek. Szintén az autonómia, ezúttal a regionális autonómia alapján kell majd működniük. És tiszteletben tartva mindezeket a területi és autonómiaelemeket, semmilyen módon nem sérül Románia egységes és oszthatatlan nemzetállam-jellege, mint ahogy nem történik ez a helyi hatóságok esetében sem.
Mindezeket azért írom, mert a bukaresti tévék nagyon el vannak tájolva: hol arról beszélnek, hogy szétesik Románia, hol arról, hogy Putyin ideküldte embereit Erdély elszakítására, hol arról, hogy… Mindenféle hülyeségeket… Gyakorlatilag ott, a fővárosban, ők kérdőjelezik meg a nemzeti egységet, nem Székelyföldön, nem Erdélyben vagy Dobrudzsában. (Miközben Romániában törvények rendelkeznek az autonómiáról – a helyitől az egyetemiig, miközben a kormányon lévők már vagy tíz éve elismerik, hogy muszáj régiósítani.)
A – helyi vagy regionális – közigazgatás gyakorlatilag mindig is autonóm alapokon működött, és igen, ez az autonómia többek között területi is volt.
Végső soron mi a regionális autonómia? Először is, ahogy az a 2001/215-ös törvényben is szerepel: „A hatóságok joga és effektív képessége arra, hogy az általuk képviselt helyi közösségek nevében és érdekében megoldják és intézzék a közügyeket.”
Másodsorban ez a periféria észszerűsítését jelenti – méghozzá minden szempontból. Konkrétan, jelenleg a – helyi vagy regionális – fejlesztési politikákhoz muszáj Bukarest engedélye: Năstase „épített nekünk” tornatermeket, Dragnea „adott nekünk” pénzt, vagy Udrea „csinált nekünk” libegőket. Pedig a közösségeknek talán más dolgok fontosak: lehet, hogy egy tornaterem helyett jobban kellene egy terményraktár, hogy a parasztoknak ne kelljen többé a földeken hagyniuk a krumplit.
Lehet, hogy a politikában kevesebb botrány és zsarolás lenne, ha nem bukaresti miniszterek osztogatnák többé a pénzeket, hanem a közösségek közvetlenül gazdálkodnának saját adóikból és járulékaikból. Lehet, hogy Udrea asszonynak inkább az idegenforgalom makropolitikájával kellett volna foglalkoznia, és nem szalagok vagdosásával a Câmpina környéki uszodaavatókon. Románia sok ostobaságot úszott volna meg, ha átesett volna a decentralizáláson.
El ne felejtsem: a hírcsatornák azt dübörögték, hogy az RMDSZ elnököt akar Székelyföld élére. Valójában egyes egységes és nemzeti – és a jelzőket még lehetne folytatni – államokban a régió vezetőjét az elnök nevezi ki: például Olaszországban, ahonnan az RMDSZ a dél-tiroli modellt vette.
Lengyelországban, egy másik egységes és nemzeti stb. államban a régió vezetőjét vajdának nevezik. Na, próbáld csak azt mondani, hogy vajdát szeretnél Erdély vagy Moldva régióban, mert azonnal átköltözik a védelmi minisztérium Kolozsvárra vagy Jászvásárba… Véleményem szerint a kormányzói intézmény a legmegfelelőbb: van ilyen a Deltában, van a Zsil völgyén, Erdélyben ezeréves hagyománya van…
De a román politikusnak vagy nincs semmilyen – szakmai, kulturális, erkölcsi – képessége, vagy egyáltalán nem érdeke megérteni, hogy a – helyi vagy regionális – autonómia nem jelenti az ország szétszakítását. Az itteni politikusok számára kifizetődő a központban ülő főnökök kénye-kedvének megfelelni. Így elleplezhetik a fentebb említett alkalmatlanságukat: ehhez csak beosztottként kell viselkedni, és talán egy szép napon ők kerülnek a központba, teljhatalommal, limuzinnal és titkárnővel, tisztelten, rettegetten, igazi legendaként a szülőtanyán.
Ez nagy gond alól mentesíti a politikust: nem kell elképzelésekkel rendelkeznie Romániáról.
Ezért szokás helyi tanácsnoki tervekkel bekerülni a parlamentbe, és ezért van az, hogy az ország politikája szempontjából lényeges kérdések megoldása helyett iskolai meszeléseket vagy kórházi ablakcseréket avatgatnak fel.
E tekintetben a román politikus a szeparatizmus egyik pólusa – a központé az ország többi részével szemben, az országé az Európai Unióval szemben –, és nemzetellenes politikák generálója. Mert nemzetellenes dolog évtizedek óta megtagadni egy országtól a modernitást, nemzetellenes dolog a 25 százaléknyi román analfabétára támaszkodni a választásokon, nemzetellenes dolog korrupt rendszerbe szorítani Romániát, melyben pártkönyv nélkül még takarítónő sem lehetsz a Hidroelectricánál…
Másrészt a regionális autonómia sem tejjel-mézzel folyó Kánaán: senki sem szavatolja a korrupció vagy a munkanélküliség megszűnését. De – és ez a legfontosabb – ezek a hiányosságok már nem rendszerszerűek, és így a közösség könnyebben kijavíthatja őket.
Egyes régiókban jobb lesz az élet, másokban rosszabb – de mindenképpen jobb a mostani, egységesített szegénységnél. Egyes régiókban az IT fejlődik majd, másokban kukoricát termesztenek – de egy egészséges gazdaság egyaránt áll IT-ből és kukoricából, és nem kellene megijedni attól, hogy nem ül irodában az egész ország.
Tudom, hogy egyesek szidnak azért, amit írok és gondolok – de 15 évvel ezelőtt minden politikus azért gyalázott, mert régiósítást akarok. Most ők is akarják, és fogalmuk sincs, hogyan valósítsák meg.
Azt is tudom, hogy a régiósítás hamarosan feltétel lesz (többet nem mondok, azért sem!). És amikor az állam elég okos lesz, hogy közelebb vonja magához a polgárokat, amikor megérti majd, hogy ezt az országot azok viszik a vállukon, akik sorba állnak, hogy befizessék az adóikat, és nem a több száz milliós adósságok alól mentesített külföldi cégek, amikor a jövő garanciájaként tekint majd a forrásokra, és nem mint egy autóbuszban felejtett tárcára, csak akkor lesz ez az egységes és nemzeti és aminek még nevezni akarod állam a te egyenlő partnered, és nem a nemzeti egységről habzó szájjal beszélő politikai svihákok alárendeltje. (Vocea Transilvaniei, Főtér)
Sabin Gherman
