Tavalyelőtt nyáron még csak Andris halászgatott olyan szorgalmasan és csöndesen, ahogy az anyai nagyapjától látta, Öcsikének akkor még nem fűlt a foga ehhez a csöndes mesterséghez. De hát, úgy látszik, Öcsike is kezd öregedni, csöndesedni... elég az hozzá, tavaly nyáron nagy halász lett belőle is.
Olyan nagy halász, hogy otthon hagyja Andrist, aki valami indiántörténet olvasásába mélyedt, s a kiskutyájával meg egy hosszú horgászbottal elindul a patak felé. Elindul… mégpedig, akár hiszitek, akár nem, tízórai előtt.
No hiszen, ha nagy halászkedvében megfeledkezett Öcsike a tízórairól, hamarosan akadt, ami eszébe juttassa. Először is a korgó gyomrocskája. Aztán pedig a jegyzőék Peti fia, aki az ablakban állva akkora vajas kenyeret evett, hogy három magafajta legénykének is elég lehetett volna.
– Adj egy kicsit a vajas kenyeredből, Petikém – szólt fel hozzá Öcsi –, elfelejtettem tízóraizni.
– Nem adok én – felelte hetykén Peti –, bár magamnak elég legyen.
Öcsike egy szót sem szólt többet, és sarkon fordult. Még csak azt sem hányta a szemére Petinek, hogy hányszor evett náluk éppen ekkora vajas kenyereket. Nem szólt egy szót sem – de gondolkozott. És ha Andris ott van, alighanem észreveszi az arcán, hogy valami nadselű gondolata támadt.
– Gyere csak, Foxikám – szólt gyöngéden a kutyájához (mellesleg mondva, több esze volt ennek a kutyának, mint a Stánci néni Pufijának). – Gyere, gyere, ha sereted a vajas kenyeret!
Foxi nyilván megértette, miről van szó, mert szemmel látható gyönyörűséggel tűrte, hogy Öcsike a derekára kösse a horgászózsineget.
Peti eközben nyugodtan letette a vajas kenyerét, és elment az ablak mellől. Nem félt, hogy ebből a magas ablakból eltűnhet a vajas kenyér.
No hiszen, csak erre a pillanatra várt Öcsike! Szépen az ablak alá sompolygott, s a horgászórúdon fölemelte Foxit a vajas kenyérig. Akár hiszitek, akár nem: Foxi olyan okos kutya volt, hogy parancsot sem várt, tüstént szájába kapta a vajas kenyeret. Mire Peti visszatért az ablakhoz (barackot kérni ment a mamájához, hogy még jobban felbosszantsa Öcsikét), Öcsi és Foxi testvériesen megosztoztak a vajas kenyéren és nyugodtan eddegélték az ablak alatt.
– Jaj, jaj, te akasztani való! – kiáltott fel Peti –, hát repülőgéped van, hogy el tudtad venni a vajas kenyeremet?
– Repülőgépem nincs –, felelte teli szájjal Öcsi –, de volt egy nadselű gondolatom.
Azzal ügyet sem vetett Peti óbégatására, vállára vetette a horgászórudat és megindult szépen hazafelé!
– Hát nem halászni mégy? – álmélkodott Peti.
– Megvolt már azs én halásatom – szólt hátra foghegyről Öcsike –, most megyek, és elmondom Andrisnak, hogy olyan halat fogtam, amilyet se ő, se győri nagyapa nem fogott soha életében!
