Búbos banka című képével Máté Bance magyarországi természetfotós, a szakma „koronázatlan királya” nyerte a Transnatura 2015 fotópályázat fődíját, a legjobb harminc pályamunkából tegnap délután nyílt kiállítás a Székelyföldi Vadászati Múzeumnak otthont adó Bene-ház udvarán. A díjazottak magyarországi és romániai fotósok, a megmérettetésen ötvenkét alkotó vett részt, a beküldött háromszáz fotográfiát öttagú zsűri értékelte.
A sepsiszentgyörgyi Vadon Egyesület második alkalommal hirdette meg idén a Transnatura természetfotó-pályázatot és versenyt, azon bárki részt vehetett a világ amatőr vagy profi fotográfusai közül, Vizek birodalma, illetve Vad absztrakt nevű kategóriában várták a fotókat. A seregszemle honlapjára hetvennyolc országból és 590 városból mintegy háromezerhétszázan kattintottak, a megmérettetésre tizenegy országból ötvenkét fotós nevezett be – ismertette Demeter János, a Vadon Egyesület igazgatója. Fotópályázatukra immár az egész világból figyelnek, Sepsiszentgyörgy számára jó egy ilyen verseny, Háromszék a továbbiakban jó természetfotós célpont lehet – magyarázta.
Tegnap este kihirdették a fotóverseny eredményét: a vizes élőhelyek témakörében mindhárom díjazott magyarországi, első díjas Máté Bence Találkozás című fotójával, második helyezett Lukács Gábor Varázslatos reggel című képével, harmadik Szabó Ilona Kimerülésig című alkotásával. Az elvont természetfotók kategóriájában első helyezést ért el Kis Csaba Fény és fantázia című képével, Dorin Bofan marosvásárhelyi fotós Törések című alkotásával a második díjat kapta, harmadik helyezést ért el Jantyik Tibor Erdei textúra című felvételével, Máté Bence fődíjas képe szintén ebből a kategóriából került ki. A zsűri tagjai közül Radisics Milán, Damokos Csaba és Dorel Găină értékelte a fényképeket, utóbbi úgy fogalmazott, lencséjükön keresztül a természetfotósok olyan ajándékot hoznak, amit másképp nem láthatnánk.