Az ilyen rendezvények alkalmat jelenthetnek egymás megismerésére, tévhiteket oszlathatnak el, sztereotípiákat bonthatnak le, elősegíthetik a többség és kisebbség közötti párbeszédet. Mindez azonban csak elmélet mifelénk: a román sajtó látványos távolmaradással bojkottálta az eseményt, így aztán mondhatni, magunk között voltunk, mi mondtuk, mi hallottuk. Persze, a konferencia attól még hasznos: megismerhetünk más modelleket, alkalmunk nyílik ellesni a jó példákat, erőt meríthetünk küzdelmeinkhez, felmérhetjük, másokhoz képest hogy állunk. Csakhogy e tekintetben is igen lehangoló a kép: a meghívottak előadásaiból ugyanis az derült ki, 25 évvel a rendszerváltozás után is utunk elején járunk még jogaink érvényesítésében. Nyilván, azt nem várhatjuk el, hogy az legyen a legnagyobb gondunk, mint a finnországi svédeknek, akik szerint a migránsválság nyomán most kicsit nyomottabb a társadalom közhangulata. Az is csak vágyálom számunkra, hogy, miként Dél-Tirolban teszik a német, olasz és ladin nyelvközösségek tagjai, nekünk is a magyarok és románok számarányának egyensúlyával kelljen foglalatoskodnunk. De az például már több, mint elgondolkodtató, hogy a nem is uniós tagállam Szerbia is több figyelmet fordít a kétnyelvűségre, mint Románia. A vajdasági helyzetképben azonban van olyan is, ami nem Belgrádtól vagy Bukaresttől függ, és amiből akár mi is példát vehetnénk: Beretka Katinka azt ismertette, a Magyar Nemzeti Tanács mindössze 40 ezer eurós költségvetésből miként valósított meg egy, a magyar nyelv minél szélesebb körben való használatát célzó programot. Mert felismerték: jogszabályi változást elérni időigényes, addig is viszont hatékonyabban kellene alkalmazni azt, amire a törvények lehetőséget biztosítanak. De a sok tekintetben még az erdélyi magyarokénál is nagyobb elnyomással szembesülő felvidéki sorstársainktól is tanulhatunk: például hogy miként egészítheti ki a politikai érdekérvényesítést a civil aktivizmus.
Végezetül pedig a több országban élő Kárpát-medencei magyarság helyzetét ismertető Csóti György diagnózisára is odafigyelhetnénk: összefogásra, nagyobb áldozatvállalásra van szükség küzdelmünkhöz, szavak helyett pedig a cselekedetek ideje jött el.