Holnap lenne 75 éves Áros Károly.
– Holnap reggel találkozunk! – nyújtotta kezét naponta búcsúzóul Karcsi bácsi. A legutóbbi kézfogás után nem jött össze több találkozás… Az idei Szent György Napok forgatagában elütötte egy tolató mentőautó, s az okozott sérüléseket nem élte túl. (2015. május 2-án elhunyt Marosvásárhelyen.) Épp dolgozott és egyben ünnepelt: az általa 25 évvel ezelőtt kezdeményezett Veszprém–Sepsiszentgyörgy staféta Szent György Napokra beérkező futóit várta barátként, sportrajongóként, újságíróként.
„A Háromszék köszönti a 70 éves Áros Károlyt” – loptam be a 2010. szeptember 27-ei lapba, a Hétfői Sport rovatába vasárnap este, amikor Karcsi bácsi már nem láthatta. Másnap vártam a reakciót. Az meg, mintha puskából jött volna. Köszönet helyett letolást kaptam: „Most azt gondolják az emberek, hogy köszöntöm saját magam!”. Két napig hozzám se szólt. Aztán, amikor kettesben maradtunk, megenyhülve mondta: „Azért nem is olyan nagy baj, annyian köszöntöttek, még Kanadából és Ausztráliából is. Jólesett”. Kiérdemelte a köszöntést. Hisz, amint Horváth Vilmos, a Magyar Olimpiai Akadémia Tanácsának tagja fogalmazott: „Karcsi barátunk az egyik legnagyobb határon túli olimpiatörténész volt, aki évek óta együttműködött a Magyar Olimpiai Akadémiával. Számos vándorgyűlésén részt vett, segítette munkánkat, az olimpiai mozgalom népszerűsítését.”
A Nagymohán született Áros Károly 1968-ban alapítója volt a Megyei Tükörnek, sportrovatát írta, szerkesztette, majd folytatólagosan a Háromszék sportrovatát vezette haláláig. Több kötet szerzője, közülük kiemelkedik az Erdélyi magyar sportolók az olimpiákon (2002). Az egyetemes magyar sport egyik legelkötelezettebb és legavatottabb ismerőjeként számtalan elismerésben részesült. Kiemelem a Magyar Olimpiai Bizottság Médiadíját, amelyet 2000-ben kapott meg.
Mit kívánhatnék születési évfordulóján? Nyugodjék békében, emléke legyen áldott!
