Lehetne a sajátosságot részletezni, rátapintani az Ajtódala alatti maroknyi fogyó lakosság múltjára, lelki-tárgyi értékeire. Mindezt tartalmazhatná egy kismonográfia, ami sajnos mindmáig várat magára, de  kézirata talán már a láthatáron. Ott dereng írva-íratlan a nép lelkében, az emlékezés ciheresében, a még ma is élő szájhagyományban, ám egy falu életérzését, mai impulzusait hirtelenjében kitapogatni kihívásnak tűnik. Lügetárnyéka évszázados helynév, de most jelentése jelképes is, mert az ide érkező úgymond nem teheti, hogy együltében kihozza az árnyékból a napra annak lényegét, amit egy helybeli férfiember nyomatékosan így fejezett ki: mi, középajtaiak megvagyunk! Ezt olvastuk ki Simon Áron nyugalmazott tanító tekintetéből is, aki túl a hetvenen is részese a közéletnek,  aki karmesterként,  fúvósaival csipetnyi hangulatot lop be a falu életébe.

Őrködők a vártán
Mindenkinek fontos a lelkiek rendbetétele, nem véletlen tehát, hogy a millennium ünnepkörének idején épült impozáns parókiában Berszán István erdővidéki esperest és helybeli lelkipásztort faggattuk, aki egész sor jeles középajtai lelkész nyomdokaiban jár, gondolunk itt nem csak néhai dr. Polonkai Tivadarra, Tompa Lászlóra, avagy közvetlen elődjére, Vántsa Dezsőre, akik erős hittel, kitartással, a szószéki szolgálatok és szónoklatok erejével vezették a mába ezt a maroknyi népet.
Miközben a parókia kertjére pillantottunk, a tudós Benkő József emléke is előtűnt, hiszen az írott emlékezet szerint ott dolgozott miesnapi öltözetben, amikor az odaérkező Haarlemi Tudós Társaság képviselője, egy hollandus megkérdezte: nem tudja, hogy hol lehet Benkő, a tudós pap? Menjen be nyugodtan az úr abba a házba – mutatta a régi paplakot, majd jönni fog. És jött Benkő pap, úgy, ahogyan volt: sáros kézzel, miesnapi gúnyában... Akkor vette tudomásul, hogy attól a perctől tagjainak sorába választotta az a társaság, melynek földjén őse soha sem járt! A tavaly száz kerek esztendeje volt, hogy elhunyt Benkő pap, s ez alkalommal jeles Benkő-kutatók (Benkő Mihály és Darkó Jenő) értekeztek az egész falu előtt nemcsak a történészről, hanem a „zöldülékeny birodalom” nagy mesterére, a füvész Benkő Józsefre is emlékeztek. S hogy miképpen és hogyan szakadt el a tudós Benkő családja a faluban élő Benkőktől, annak nyitját a nyugalmazott tanítónőnek, Kubánda Gizellának, az Erdővidék kultúrájáért-díj tulajdonosának köszönhetjük.
Az Erdővidéki Református Egyházmegye esperesének és középajtai lelkipásztornak egyik legfontosabb gondja, hogy őrködjön e történelmi kisrégió kálvinista népeinek lelki egészsége fölött, hiszen a hely nevéhez kötődik a Rikán Belőli Kommunitás megálmodása-szelleme, s különleges feladat volt e maréknyi reformátusság négy egyházközségében közel egy időben új és helytálló lelkipásztort beiktatni. Ennek a feladatkörnek volt szerves része az a rendezvény, amelyen tavaly az egyházmegye megalakulásának 360. évfordulóját ünnepelték, s amelyre külön kiadvánnyal jelentkezett a baróti Tortoma Könyvkiadó.
– Jó példa az őrködésre Szárazajta új lelkipásztora, aki aránylag rövid időn belül magáévá tudta tenni a település helytörtének tragikus mozzanatait, a faluközösség méltóképpen emlékezett szeptember végén helybeli mártírjaira – részletezte az esperes. – Igyekezünk, hogy lelkészváltáskor, esperesi vizitációk alkalmával minden gyülekezetben emlékeztessünk a hitközösségek megtartó, máig átívelő nemzetiségi-vallási hagyományaira.

Lehetőségek keresése
Középajta népessége-gyülekezete is apadó, ez azonban nem lehangoló tényező, hanem a valós eseményekkel való bátor szembenézésre ad okot, azoknak a lehetőségeknek a megkeresésére ösztönzi az itt élőket, amelyek a jelenlegi körülmények között is a leghatékonyabban szolgálják a faluban, az iskolában és a templomban is az identitás megőrzését. És ebben a munkában a középajtaiak soha nem maradtak adósok. Öröm elmondani, hogy Gazdag Katalin igazgató ügyködése révén mintegy újraszületett Középajta régi és hírneves, kisgyerekekből és tanulókból álló, minden jelesebb rendezvényen reményt és mosolyt keltő táncegyüttese, melynek részesei a nagyajtai gyerekek is.
A mező, a határ mutatja bárkinek, hogy munkás-takaros a középajtai ember. Az asszonynépség szép számban vállalt munkát messze a településtől is. Sokan dolgoznak a sepsiszentgyörgyi Valkes cégnél, a Lefrumarin brassói húsfeldolgozóban. A férfiak sem ülnek karba tett kézzel, a föld, az állattartás az ő feladatuk, s vállalniuk kell az egész évben folyó kemény munkát. A félezret megközelítő szarvasmarha-állomány hozadéka, a tej árának ingadozása pedig sorozatosan próbára teszi itt is a termelők türelmét-kitartását. Ottjártunkkor jött a hír, hogy talán a brassói Olimpus, de egy alig ismert más cég is javítana a tejpénzen.
A lakosság anyagi gyarapodásába a Szabó Gábor irányította, jól menő helyi erdő-közbirtokosság is besegít, s a település bejáratánál tábla hirdeti, hogy a Bedő-féle horgásztó a felette szegény helyi gazdasági erő legújabb lehetőségkeresője.
Benkő Csabát, Nagyajta köz­ség alpolgármesterét, Középajta szülöttét a mindennapok gondjairól kérdeztük. Elmondta, hogy másfél száz családi házban minőségi ivóvíz van, és újabb igénylők is jelentkeztek. A szennyvízhálózatot és sok más dolgot a községközponttal, Nagyajtával közösen kell megoldaniuk, és egyre távolodó már az az elképzelés is, hogy a fogyó lélekszámú település önállósuljon. Folyik a kö­zépajtai határ digitalizálása, s ez lesz az alapja a földparcellák valós kitűzésének. Így hát, mint jelezték a helybeliek: őrizzen meg a Fennvaló a még rosszabbtól, mi, középajtaiak megvagyunk!