– Gyerekek! – kiáltotta felvillanó szemmel Öcsike – ez nadselű gondolat! Ma este nagy kísértetjárást rendezünk. Megijesztjük a lányokat.
Alig várták az estét. A kertnek egy elrejtett zugában felöltöztek kísértetnek. Öcsi a ruhájára felhúzta hálóingét. Gyertyát állított bele az üres tökbe, s úgy tartotta maga előtt, mintha ez a tök lett volna a buksija. Mögéje állt Andris, hasonlóképpen hosszú hálóingben. Az arca elé fehér szalvétát kötött, fejére papírcsákót tett, kezében hosszú bot végére tűzött égő gyertyát tartott. Megszólalásig hasonlított egy kísértethez. Utánuk következett Virág Jóska, kifordított subában. Mondhatom, félelmetes egy társaság volt.
Megindultak a ház felé, s halkan, mély hangon dunnyogva énekelték :
– Kí-sér-tetek vagyunk.
– Kí-sér-tetek vagyunk.
– Kí-sér-tetek vagyunk.
A ház közelében Évikével és Hancikával akadtak össze.
Évike már nagyon jól tudja, hogy kísértetek nincsenek, Hancika még nem tudja, hogy mi fán terem a kísértet. Hanem azért egy kicsit megijedt mind a kettő, mikor ezt a félelmesen kivilágított, halkan dunnyogó menetet megpillantotta.
A fiúk újra rákezdették:
– Kí-sér-tetek vagyunk.
– Kí-sér...
Egyszerre csak elakadt a szavuk. Egy nagy, felnőtt, valóságos kísértet állt előttük fehér lepelben. A fejét csuklya takarta el. Kezében fáklya lobogott. (Vagy csak faggyúgyertya volt? Nem tudom bizonyosan.) Mély, dörgő hangon szólt rá a kísértetekre:
– Megálljatok! Hogy merészeltek tréfát űzni a kísértetjárásból? Most eljöttem én, az igazi kísértet,  hogy megbüntesselek benneteket. Előre, be a házba, valamennyien! Majd ott számolunk!
A kis kísértetek elpotyogtatták a kivilágított tököt, a papírcsákót, meg a többi kísértetfelszerelést. Évike édesen kacagni kezdett, és megnyugtatta az ijedező Hancikát is. Szépen megindult a felnőtt kísértet mellett a fiúk után, akik reszketve léptek be a házba.
– Álljatok szembe velem! – dörögte a felnőtt kísértet, mikor a házba értek. – Remélem, nem féltek. Hiszen ti akartátok a kislányokat megijeszteni!
Most már nemcsak Évike kacagott, hanem Hancika is. Mert Hancikának az a kitűnő tulajdonsága, hogy pompásan megfigyel mindent, de különösen azt, aminek valami köze van a ruházkodáshoz. (Nem hiába leány!) Észrevette tüstént, hogy a felnőtt kísértet az apus fürdőlepedőjét viseli. Bezzeg, hogy a megszeppent fiúk nem vették ezt észre!
– A büntetéseteket megkaptátok: ti ijedtetek meg, s a kislányok még ki is kacagtak benneteket –  mondta a felnőtt kísértet. Most már nem is igen változtatta el a hangját. Aztán egyszerre csak hátravetette fejéről a fürdőköpönyeg csuklyáját. Persze, hogy Öcsiék apuskája volt!
– Te vagy az, apus? – kiáltotta felderülő arccal Öcsi. – Hát neked ugyan hogy jutott eszedbe, hogy megtréfálj bennünket?
– Véletlenül hallottam a kertben, mikor a kísértetjárást terveztétek. Azt gondoltam magamban: ha már a fiam olyan híres ember lett a nadselű gondolatai miatt, miért ne próbálkozzam meg én is valami  nadselű gondolattal? Hátha még belőlem is híres ember lesz!
– Csak iparkodjál, apus – mondta biztató hangon Öcsike –, én nem vagyok irigy, nem bánom, ha híres ember lesz belőled is.