Gerő bátyánk kereskedő volt, jó örmény hagyományok szerint (1. kép: István, Gerő bátyánk, Enikő, Aranka néni). Az övé volt az emeletes gólyafészkes ház a község központjába. Lent méteráruüzlet és kocsma, az udvaron, a kerítés mentén pedig tekepálya működött. Csutakfalván édesapám Iza nevű húga volt férjnél a szintén kereskedő Pál Simon jómódú birtokosnál (2. kép: édesanyám, Ibu, Zolti, Simon bátyánk, Csaba, én, Juci és Iza néni).
Mindkét nagynéni kedves, jólelkű asszony volt, és elnézték – olykor fedezték – számos csínytevésünket. Férjeik a szigort képviselték a családban. Ditróban négy unokatestvérünk (István, Jenő, Éva és Enikő) volt, Csutakfalván hárman vártak minket (Zolti, Juci és Ibu). Korban hozzánk – Csabához és hozzám – legközelebb Zolti állt, ezért szívesebben voltunk Csutakfalván, mint Ditróban. István jóval idősebb volt nálunk, és gyakran kilovagolt, amikor a jogi egyetemről hazajött megnézni az éppen folyó munkálatokat a mezőn vagy az erdőben. Jenő (Öcsi) korban közelebb állt hozzánk, de ő is inkább Gerő bátyánk segítségére volt.
A lányok nekünk, tizenéves fiúknak „nem számítottak”, amiből nem kevés kalamajka származott. Mivel megszöktünk tőlük, hogy ne követhessenek (az ablakon át), igyekeztek – különösen Ibu – beárulni. Erre aztán az volt a „ráadásunk”, hogy mi hárman (Zolti, Csaba és én) jól megfigyelhető módon kiálltunk a csűr szénatároló ajtajához és lepisiltünk. No, csak ez kellett, futott is Ibu a szörnyű illetlenséggel Iza nénihez.
Volt egy Keli (Kelemen) nevű falusi barátunk, akivel egy ruháskosárral a hónunk alatt lementünk a közeli patakra, egyikünk megállt a vízfolyás mentén lejjebb, a másik egy bottal „gübülte a martot”, mire a halak épp a kosárba menekültek. Diadalmasan vittük haza a zsákmányunkat. Csaba kedvenc időtöltése volt szembeszállni a gúnárral és hajszolni a libákat. Itt az egyik fészerben koporsók voltak (azt is árult Simon bácsi), nekünk búvóhely, akárcsak a borospince.
Ditróban élmény volt a tekepálya, ahol önkéntesen (olykor aprópénzért) állítgattuk a bábukat. Az istállóban tehenek és lovak voltak, a kertben pedig rengeteg málna, ribiszke, alma. A fára mászás egyik versenytevékenységünk volt. Figyeltük a fejést, s amikor nem látták, mi is megpróbálkoztunk vele, egymást spriccelve a tejjel. Csaba fel-felkapaszkodott a tehén hátára, amit sem a tehenek, sem az istállós fiú nem vett jó néven, és panasz lett belőle. Gondtalan, emlékezetes szép idők voltak!