Bolondját járatják áprilisban a betegekkel. Azt mondják, nem kevesebb a pénz, mint eddig, mégis rövidebb ideig tart. Olyan patika is van Háromszéken, melyben három és fél munkanapot tartott az ingyenes és ártámogatott gyógyszerek költségkerete.
A hónap hetedik napján idÅ‘s emberek egész hada járta Sepsiszentgyörgy utcáit kedvezményes gyógyszer reményében, ugyanazokkal az arcokkal találkozhatott a velük egy cipÅ‘ben járó atyafi, egyik városnegyedbÅ‘l vonultak a másikba. Ha képiesen akarnánk fogalmazni, azt is mondhatnánk, elkeseredett emberek csoportjai hullámoztak végig a Szemerja negyedtÅ‘l az Olt partjáig, majd onnan vissza, mert nemcsak Å‘k, hanem az álhÃrek is keringtek, miszerint még van megmentÅ‘ pirula a város valamelyik eldugott zugában. Aztán délutánra kiderült, hogy még sincs, Ãgy aki teheti, vegye meg gyógyszereit teljes árban, a többiek menjenek haza, és vegyenek be egy nyugtatót. Halljuk azoktól, akik maradtak.
Elpanaszolják a sorban, hogy egyiknek úgy sajog a lába, mintha tűkkel szurkálnák, másik levegÅ‘ után kapkod, a ritkán káromkodó szidja a kórházat, az orvost, a kapust, a gyógyszerészt, a minisztert, az államelnököt, az ország tizenegyezer családorvosának ajándékként kilátásba helyezett tizenegyezer hordozható számÃtógépet, az új tÃpusú receptÃrást, és még ki tudja, mit, aztán a pénztárhoz érkezik, és fizet. Az ötszáz lejes kis nyugdÃjból, a nyolcszázas nagyobbacskából, a három gyermeke után járó segélybÅ‘l. Majd hazamegy, és a szelet kenyér és csésze tea mellé leteszi gyógyszerét, amit nem vesz be, mert estére már a sok megaláztatás jobban fáj, mint a lába, szÃve, dereka, és megspórolja piruláit a következÅ‘ hónapra. Mert ebbÅ‘l a kálváriából egy is bÅ‘ven elég.
