Hivatalosan is beiktatta tisztségébe a múlt héten az egész tagság szavaztatásával megválasztott Liviu Dragnea pártelnököt az SZDP vasárnap Bukarestben megtartott kongresszusa, amelyen négyezernél több küldött vett részt. A párt ügyvezető elnöke Valeriu Zgonea lett 2582 szavazattal; kihívója, Constantin Niţă 1123 vokssal maradt alul. 14 alelnököt is megválasztottak: Andrei Dolineaschi, Victor Negrescu, Georgian Pop, Ionuţ Vulpescu, Nicolae Bănicioiu, Mihai Tudose, Viorel Ştefan, Gheorghe Şimon, Gabriel Vlase és Mihai Chirică mellett a szociáldemokrata nőszervezetnek négy helyet különítettek el, ezekre a legtöbb szavazatot Gabriela Firea, Olguţa Vasilescu, Ecaterina Andronescu és Doina Pană szerezte.
A román sajtó beszámolója szerint a kongresszus egyetlen izgalmasabb mozzanata az volt, amikor a küldöttek – köztük Ion Iliescu volt államfő – egyperces néma felállással emlékeztek a kommunizmus áldozataira. Kongresszusi felszólalásában egyébként Liviu Dragnea sérelmezte, hogy az SZDP nem vállalt felelősséget a rendszerváltás után elkövetett ballépéseiért, például az 1990-es bukaresti bányászjárás során elkövetett vérontásokért. Ez is Iliescu ellen irányult, hiszen ő hívta a bányászokat a fővárosba „rendet teremteni”. A kongresszus végén Liviu Dragnea azt kérte az új alelnököktől: hagyják személyes karrierjüket „messze, messze hátra.”
Az SZDP egyes vezetői azt hiszik, a párt megreformálása azt jelenti, hogy újraírjuk a történelmet, és a múlttal foglalkozunk, holott a modernizáció valódi témái a globalizáció veszélyei, a kapitalizmus korlátai vagy az érdekszférák újrarajzolása – írta Adrian Năstase volt SZDP-elnök tegnapi blogbejegyzésében. Bár neveket nem említ, bírálja Liviu Dragneát, mert azt kérte a szociáldemokratáktól, kérjenek bocsánatot a románoktól, és váljanak meg a kommunista múlttól. A volt miniszterelnök nem vett részt a párt vasárnapi kongresszusán, mert „nem hívták meg”.
Liviu Dragnea tegnap úgy nyilatkozott, hogy tárgyal Victor Pontával a kormány tevékenységének felülvizsgálatáról, ami esetleges kormányátalakításhoz is vezethet, a fő tényező azonban a kabinet tevékenységének javítása, amennyiben gondok vannak. Szerinte szükség van egy alapos kiértékelésre, de „ez nem feltétlenül fog kormányátalakítással végződni”. Hangsúlyozta, hogy ez a vizsgálat a miniszterelnök feladata, aki majd egyeztetni fog az SZDP vezetőivel, hogy kell-e intézkedni. Az egyes miniszterek ellen irányuló régebbi elégedetlenségeket is figyelembe veszik, de nem akarják „senkinek a fejét venni”. Az államfővel való kapcsolatról elmondta: az SZDP „természetesen” nem utasítja el a párbeszédet, minden meghívásnak eleget tesz, de a meghívóknak a Cotroceni-palotából kell érkezniük, mivel „az SZDP nem hívhatja meg az államfőt”.