„Gyalázat”, sziszegik az utcán.
„Ezt nem bírod ki”, suttogod.
Mindenki tudja, hogy megölték,
megölték őt a gonoszok.
De láng a szellem, amely éget,
s nem huny ki a parázs alatt.
A tizenkilencedik század
után eljött a huszadik
és Petőfi nem nyughatik.
Nem nyughatik, mert a szabadság
Szomja égető és örök,
S most újra ott áll népe élén
És a magyar költők között.
Másodszor is meggyilkoltátok,
Rommá lőttétek otthonát,
Ti, túlerőben dicsőséges
S nők ellen vitéz katonák.
Szovjet katonák, három kellett
Egy magyarra belőletek,
Nagy Imrét orvul elfogtátok,
Sziszegés minden szavatok,
Amit Dudásnak, Maléternek
Meg a többinek adtatok.
Kétszer öltétek meg Petőfit,
Pöffeszkedhettek, győztesek!
Az orosz nép tán szétszakítja
A hálót, amit szőttetek,
És számon kéri majd Petőfi
Mindkét halálát tőletek!
Fordította: Faludy György
