Ha elfeledjük Magyarországot, marad-e
jogunk élni,
s ki fog küzdeni majd
éppen miértünk?
Ki húzott választóvonalat
a népek közé, hogy egyeseket észrevétlenül eltiporhatnak,
míg másokat mindenáron meg kell védeni?
– köztük Norvégiát is, természetesen?
Megint láttunk elvérezni egy népet.
Ismét kiabálhatjuk:
Nem küzdöttek hiába, nem pusztulhatnak el!
Szó, megszokott szó csak,
mialatt dúl a harc,
piaci fecsegés csak,
szégyellnivaló szóbeszéd, amiben senki sem hisz!
Még senki sem hallgathat.
A kezeit mosó
ENSZ-ben
mindmegannyian a bölcsek
határozatokat hoznak
egyre élesebb hangnemben.
– Valamit tenni?
Ugyan mit tehetnénk,
ha nem hallgatnak ránk az oroszok?
Hát ne nyugodjunk bele?
Dehogyne!
Hagyjuk végre
a fecsegést az emberi jogról
és becsületről!
Ne irkáljunk
az „élet tiszteletéről”!
Eggyek maradunk mégis.
– Miben?
A rémületben és szégyenben!
Vonuló felhők
borítják az éjszakai mennyboltot.
Kit mutatnak a csillagok?
A következő ki lesz?
Fordította: Sulyok Vince
