Valahányszor nagy koszorúkban
fehér virágot
látok arra az őszre
gondolok mikor
annyi halott
annyi fehér virág volt
és fehérlettek szent csontok.
Krizantémok illata száll
súlyosan az őszben
– a testük-táplálta földből
hajtottak ki fehéren –
nehéz illatuk elém idézi
a holtak hosszú
gyászmenetét.
Ünneplőt öltött fiatalok
követik lassan megfontoltan
büszkén és fénylő arccal
a láthatatlan koporsókat
melyekben örökké élnek a holtak.
Mennyi-mennyi fiatal
mennyi bánat
a lelkükben mennyi
véres emlék... halottak
halálba menő fehér virágok
virágok és a bánattól
el nem sírhatott könnyek.
Fordította: Lőkkös Antal
