Fodor Imre, Illyefalva község polgármestere Orbán Balázs szavaival köszöntötte az egybegyűlteket: Háromszék népe azt megelőzően is, de a 1848–49-es szabadságharcban végérvényesen kiérdemelte, hogy „a székely névre büszke és rátartható legyen”. Illyefalvának volt címere, most nem lehet, a jelenlegi politikai helyzetben nincs jogunk szimbólumaink, értékeink szabad használatához. Szükség van a tüzekre, jeleznünk kell a nagyvilágnak, hogy vagyunk, önmagunk számára pedig belső meleget, az együvé tartozás érzését kell közvetítenie – mutatott rá Fodor Imre.
Klárik László RMDSZ-es szenátor egyrészt az összefogás jelentőségére hívta fel a figyelmet, másrészt az egy hét múlva esedékes halottak napi gyertyagyújtást idézte, amikor egész Erdély ki lesz világítva fényekkel, melyek jelzik a kulturális határokat.
Az ökumenikus istentiszteletek, melyet református, unitárius, evangélikus lelkészek tartottak, Incze Zsolt református esperes nyitotta énekkel és imával, majd Kovács István unitárius lelkész tartott igehirdetést. Őrtüzet gyújtani vagyunk itt, felmutatni, hogy létezünk, egy olyan helyszínen, ahol történelmünk során nagyon sokszor lobbantak fel a tüzek „riasztani, menteni, figyelmeztetni, ébreszteni közössé­günket”. Felidézte a helyhez köthető legkiemelkedőbb történelmi eseményeket, majd hangsúlyozta: a jelenben is ébreszteni jöttünk egymást, testvéreinket, a világosság fiai kell hogy legyünk, hamu alatt szunnyadó parázsként egymás melegétől lángra lobbantani a tüzet. Szükség van az őrtüzekre, de szükség van szentjánosbogárnyi fényünk összeadására, az egymás fényé­ben való megfürdésre, megerősödésre, hogy érezzük, nem kerekedhetnek fölénk a sötétség erői – mondotta. „Itt vagyunk, hogy újból és újból bebizonyítsuk azoknak, akik a sötétséget terjesztenék, és letagadnák akár szentjánosbogárnyi létünket, hogy vagyunk, itt vagyunk egyénenként, fényforrásokként és közösségben eget megvilágító nagy tűzként. Itt vagyunk azért, hogy Székelyföld, ez az annyiszor letagadott entitás, élő lélekkel rendelkező gyönyörű földrajzi hely bebizonyíthassa az égnek is, azoknak is, akik a magasból nézik, hogy létezik, hogy vagyunk, hogy ez a gyönyörű egység felszabdalhatatlan” – fogalmazott Kovács István. Hangsúlyozta: ez az a hely, amelyet nem eloroztunk, hanem megszerettük, és a szeretet jogán jussunk van hozzá, sokkal több, mint azoknak, akik pillanatnyi politikai vagy gazdasági érdekből tartanának rá igényt. Nemcsak körbevilágítanunk kell Székelyföldet, Erdélyt, melynek belső anyaországa ez a régió, de a benne levő életet kell fénnyel feltölteni – fogalmazott. Kitért arra is, hogy a történelem folyamán azért tudtunk megmaradni, mert többek voltunk, a székely ellenállás azért tudott olyan erős lenni, mert ez a kicsi nép mundért, fegyvert, hitet tudott állítani a haza védelmébe. „Ez a nép Isten akaratával össze­fonódott, és innen adatott erő. Nem a meghátrálás emberei vagyunk, hanem a hité, így állunk itt, és hisszük, hogy csak előre menekülhetünk, hogy megfogjuk, megszorítsuk egymás kezét, annyira, hogy többé el se engedjük, hogy ez a Székelyföld hatá­rát körülzáró kézfogás, akár a nagy meneteléskor, szétszakíthatatlan legyen, erős vár legyen és megvédjen. Adja a jó Isten, hogy így legyen. Ámen” – zárta felszólalását Kovács István.
Az ökumenikus istentisztelet végén himnuszaink csendültek fel a mikóújfalusi fúvósok kíséretében, majd Gazda Zoltán felolvasta a Székely Nemzeti Tanács kiáltványát. Közben lángra lobbant a máglya, sokan állták körül melegedni a csípős időben, hitet, erőt meríteni, fáklyákkal, elemlámpákkal erősítették fényét. Amint Incze Zsolt fogalmazott: kevesen voltunk, de ott voltunk, éltetni a tüzet, a reményt.
Sepsiszéken hat településen gyújtottak őrtüzet, a kivilágítási pontok száma pedig tizenhét volt. Kökös határában, a Feketeügy mentén gyújtott hatalmas máglya mellett összegyűltek az Erősd fölötti Veczerkő-tetőn és a Bikfalva határában gyújtott őrtüzet is jól láthatták.