Legutóbb Kovásznán tartották a pirostarka szarvasmarhák szemléjét, a TarkaExpót. A bírálók a ringben minősítették az állatok értékmérő tulajdonságait. A világ legnagyobb kiállításain viszont már a felvezetést megelőző napokban sor kerül a hasznossági minősítésre (bonitálásra) – a díjazás után pedig gyakran szerveznek marhaárverést, ahol az élmezőnyben végző állatok értéke jelentősen nőhet.
Az értékelés komoly szakértelmet feltételez, jó, ha a bírák szempontjait a gazdák is ismerik. (Az alaptudása sok gazdának megvan, mutatja ezt, hogy az előző kovásznai szemlén számos tenyésztő nem értett egyet a bírák döntésével a nagydíjasnak kikiáltott tehenet illetően). A következőkben a teljesség igénye nélkül a pirostarka szarvasmarha elbírálásának alapjaiba nyújtunk betekintést. Ehhez felhasználtuk a TarkaExpó-katalógus leírását is.
A pirostarka teheneknél a külső résztulajdonságokat a ráma, izmoltság, lábszerkezet, tőgy tulajdonságaiban mérik.
A ráma a csontos váz nagyságát jelenti, amelyet magassági, hosszúsági és szélességi testméretek szerint értékelnek. Méretéből lehet következtetéseket levonni például a tej- és hústermelésben részt vevő szervek nagyságáról, az emésztőrendszer kapacitásáról – mindezek a termelékenységet befolyásolják. Mérik a farmagasságot, -hosszúságot, -szélességet, a mellkas mélységét.
Az izmoltság bírálata során az izomcsoportok terjedelmét, tömegét értékelik, ennek célja a hústermelési érték megállapítása – ami nem utolsósorban a vágómarhaként való értékesítést könnyítheti meg. Jó tudni, hogy a kettős hasznosítású pirostarkák esetében a hústermelési képességre ugyanúgy oda kell figyelni, mint a tejtermelő kapacitásra. 
A lábszerkezet azért képezi a bírálat egyik szempontját, mert ennek alapján dönthető el, mennyire tűri az állat az egyes tartásmódokat. Nyilvánvaló, hogy ezt az értéket mozgás közben figyelik meg a bírák. A kötött tartású teheneknél kívánatos, hogy bírják a betonpadlón való állást. A nálunk még mindig legelterjedtebb „kijáró csordás” legeltetés esetében a menetelést, kedvezőtlen terepviszonyokat bíró lábak a jobbak. Ez fontos szempont, a lábgondokkal szembesülő tehén keveset mozog, nem eszik eleget, így csökken termelékenysége. A lábszerkezet vizsgálatánál figyelembe veszik a farlejtést, a hátsó láb oldalnézetét, a csánk milyenségét, a csüd és a sarokvánkos magasságát.
A tőgyet sokan az egyik legfontosabb értékmérőnek tartják – annak ellenére, hogy külső vizsgálatából még nem lehet pontosan következtetni tejtermelő képességére, ez a hivatalos teljesítményvizsgálat (COPZ) során bizonyosodhat be. Habár még nem jellemző a háromszéki tehenészetek többségére, a tőgy küllemi vizsgálata során elsősorban azt nézik, mennyire felel meg a gépi fejés követelményeinek.  Emellett mérik kapacitását az elülső és a hátulsó tőgyfél hosszával, az utóbbi magasságával. Továbbá megfigyelik a tőgy függesztését, mélységét. A tőgybimbók esetében a hosszúságot, vastagságot és az állást pontozzák – az első tőgybimbók általában fejlettebbek, elsősorban ezeket vizsgálják. Az ideális tőgybimbó hossza öt centiméter, vastagsága 2,5 cm. Az állás tekintetében a párhuzamos tőgybimbók a legjobbak, az ettől eltérőeket – szétálló vagy összeálló – lepontozzák. 
A szempontok ismertetése mellett még annyit jegyzünk meg, hogy sokat nyom a latban, miként készíti fel szarvasmarháját a versenyre a gazda. Az esztétikai szempontok szerinti felkészítése sok esetben megáll egy csutakolásnál. Mások a versenyekre megnyírják az állatokat, nagy hangsúlyt fektetnek a tőgy szőrtelenítésére. A takarmányozásra is odafigyelnek, hónapokkal a megmérettetés előtt külön „konyhára” állítják a ringbe küldött állatot, hogy annak kondíciója a fajtára jellemző legoptimálisabbhoz közelítsen. Sőt, a versenyek előtt gyakorolják a felvezetést, így a tehén megszokja, hogy kötőféken kövesse a gazdáját, nem rakoncátlankodik a versenypályán – ezek a részletek is sokat számíthatnak fej fej melletti versenyállás esetében.